0:2-ről talpraálltunk, mégsem nyertünk

Az ötödik szettben dőlt el MÁV Előre SC – PTE-PEAC bajnoki párharc az NB I Liga 3. fordulójában. A 2019-ben eddig veretlen Fehérvár és nyeretlen Pécs csatájából utóbbi került ki győztesen.

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést és sokáig három- négypontos előnyben játszottak. A szett második felében feljavultak a hazaiak és a cseréknek is köszönhetően 20:19-nél átvették a vezetést. Azonban a pécsiek ezt nem hagyták annyiban és előbb egyenlítettek, majd ismét előnybe kerültek, amivel már a játszmát is behúzták 25:23-ra.

A második felvonásnak már az eleje is izgalmas alakult. Egyik fél sem akart lemaradni a másiktól. Egészen 16:13-as vendég előnyig, amikor Németh Ödön időt kért. Érdemi változást viszont nem eredményezett, a baranyaiak ezt a játékrészt is megnyerték, méghozzá 25:22-re.

Egy jó ideig úgy tűnt, hogy a harmadik lesz az utolsó etap a mérkőzésen, azonban a MÁV Előre sokat javult játékban és a szett második felében egyre inkább dominált. A vendégeket az időkérés sem tudta kellően felrázni, s végül 25:20-ra nyert a pályaválasztó, amivel visszajött a meccsbe.

Sok hibát vétett mind a hazai, mind a vendég alakulat a negyedik játszmában. Ebből a helyzetből Neukum Gáborék jöttek ki jobban, akik az eddigi legnagyobb különbséggel, 25:17-re behúzták a szettet, kiegyenlítve a mérkőzés állását.

A mindent eldöntő rövidített játszmában több vitatott eset is borzolta a kedélyeket, ami sajnálatos módon a MÁV-ra volt negatív hatással. Kulcsfontosságú pillanatokban csúsztak be hibák, amiket az ellenfél kihasznált. 15:10-re nyerte az utolsó szettet a PTE-PEAC, a bajnokit pedig 3:2-re.

Férfi NB I Liga, 3. forduló:
MÁV Előre SC – PTE-PEAC 2:3 (-23, -22, 20, 17, -10)
Székesfehérvár, 80 néző. Vezette: Varjasi, Dr. Árpás
MÁV: Náhol, Neukum, Kaposi, Salazar, Damsits, Stefanovics. Csere: Takács, Szőke (liberó), Németh, Guzmics. Vezetőedző: Németh Ödön.
PTE-PEAC: Jánossy, Dr. Horváth, Portik, Soós, Örkényi, Merkler. Csere: Kaszás (liberó), Szabó G., Pordán. Vezetőedző: Storcz Tamás

Az eredmény alakulása: I. szett: 9:11, 11:14, 14:15, 16:16, 18:19, 19:19, 20:19, 22:23. II. szett: 2:1, 4:6, 8:8, 13:16, 15:18, 18:22. III. szett: 3:7, 8:8, 10:8, 12:12, 20:19, 23:20. IV. szett: 3:3, 6:5, 12:9, 16:10, 20:13, 23:17. V. szett: 2:0, 4:3, 4:5, 10:14

Németh Ödön: „A szezon leggyengébb teljesítménye volt a mai, nem érdemeltünk győzelmet. Gratulálok a Pécsnek!”

Storcz Tamás:”Örülök a győzelemnek és annak is, hogy a mérkőzés végén oda tudtunk figyelni. Fejben a pályán maradtunk, ez volt a kulcs.”

Tetszett? oszd meg!