április 9, 2018 hírei

Hazai siker a Dunaferr ellen

Három játszmában legyőzte a MÁV Előre SC a Dunaferr SE együttesét az NB I-es férfi röplabda-bajnokság 5-8. helyért zajló rájátszásának második játéknapján. Németh Ödön játékosai ezzel a sikerrel javítani tudtak a pénteki vereséget követően.  Mindenképpen győzni szerettek volna a hazaiak azután, hogy két nappal korábban, Szolnokon alulmaradtak. Ennek megfelelően végig vezetve 25-18-ra hozták Németh Zsolték az első szettet. A második felvonás az elsőhöz hasonlóan alakult, végig a MÁV akarata érvényesült és 25-19-re nyert. A vendégek nem adták könnyen magukat és a harmadik etap elején feljavultak, ennek eredményeképpen pedig előnybe kerültek. Balogh Péterék a játszma közepén tudtak csak egyenlíteni, utána viszont átvették a vezetést és az előzőeknél kisebb pontkülönbséggel, de megnyerték 25-21-re a játékrészt, s 3-0-ra a bajnoki mérkőzést. NB I, rájátszás, 5-8. helyért:MÁV Előre SC – Dunaferr SE 3:0 (18, 19, 21)MÁV: Németh Zs., Stefanovics K., Balogh P., Kiss M., Neukum G., Náhol G. Csere: Takács M. (liberó), Sziládi D. Vezetőedző: Németh Ödön. Az alsóházi rájátszás második fordulóját követően hetedik helyen áll a MÁV Előre SC huszonnégy ponttal, a hatodik MAFC mögött és a nyolcadik Dunaferr előtt. 

BŐVEBBEN »