Ezüstérem a lány OIB-n!

Egészen a döntőig menetelt a Fésüs Röplabda Akadémia leány csapata az országos ifjúsági bajnokságban. A békéscsabai tornán egyedül a vendéglátóval nem bírt Fésüs Irén alakulata.

Valamennyi csoportmeccsét megnyerte, így első helyen egyből az elődöntőbe jutott az FRA a hétvégi ob-n. Az UTE és a Vasas egyaránt 3:1-es legyőzését követően a fináléért gigászi küzdelem zajlott a Gödöllővel, amelyet végül a fehérvári lányoknak sikerült megnyerni 3:2-re. Sajnálatos módon ez a csata felemésztette a Fésüs-lányok erejének nagy részét, aminek következtében a Békéscsaba elleni döntőben nem tudták megismételni korábbi remek teljesítményüket.

A megszerzett ezüstéremmel így is nagyon elégedett volt Fésüs Irén vezetőedző. „Azzal, hogy a legjobb négybe kerültünk, elértük az alapcélunkat, hogy éremért játszhassunk. A döntőbe jutásért a Gödöllővel küzdöttünk, amit a „Torna meccse” jelzővel illettek a szakmai hozzászólók, és amit nagy küzdelmek árán, de sikerült megnyerni. A fináléban az elfáradt csapatunk nem tudott méltó ellenfele lenni a Békéscsabának, de így is az előkelő második helyet megszereztük, amire szerintem büszkék lehetünk!”

Eredmények:

Fésüs Röplabda Akadémia – UTE 3:1

Fésüs Röplabda Akadémia – Vasas Óbuda 3:1

Fésüs Röplabda Akadémia – Gödöllöi RC 3:2

Fésüs Röplabda Akadémia – Békéscsabai RSE 0:3

Az ezüstérmes csapat tagjai: Orosz Bianka, Berkó Lilána, Berkó Vivien, Budai Viktória, Sziládi Viktória, Petri Izabella, Kovács Evelin Dafné, Sötét Panna, Szabó Lili, Virág Zsófia, Nagy Anna. Vezetőedző: Fésüs Irén.

A torna kiemelkedő teljesítményt nyújtó fehérvári játékosai Berkó Liliána és Sziládi Viktória lett.

(fotó: Kuti István/Facebook)

Tetszett? oszd meg!