FEHÉRVÁRVOLLEY

Székesfehérvár röplabdás hírei

Bronzérmet szereztünk Szegeden

Harmadik helyen zártak a szegedi Markovics Emlékverseny felkészülési röplabdatornán az U15-ös és az U13-as korosztályú együtteseink. Gazsi Péter fiai négy mérkőzésen sem találtak legyőzőre, de a kisebbek is nyertek három meccset.

A csoportküzdelmek során valamennyi találkozót megnyertük. A kecskeméti Vásárhelyi ellen 2-1-re, a Nagylók és a Mindszent ellen pedig 2-0-ra győztünk. A továbbjutást követően a keresztjátékban a Szeged állta útját a menetelésnek. A házigazdák 2-1-re felülmúltak minket, így a folytatásban a harmadik helyért játszhattunk a kisdöntőben. A bronzéremért a másik kecskeméti gárdával, az Arannyal kerültünk szembe, de őket is sikerült legyőzni, méghozzá 2-0-ra.

Csoportmérkőzések (U15):
Fésüs Röplabda Akadémia – KESI Vásárhelyi 2-1
Nagylók – Fésüs RA 0-2
Fésüs RA- Mindszent 2-0

Keresztjáték a döntőbe jutásért:
Fésüs RA – Szeged 1-2

Bronzmérkőzés:
KESI Arany – Fésüs RA 0-2

Gazsi Péter edző: „Jól bírták a fiúk a sorozatterhelést. Kisebb hullámvölgyek voltak, de összességében elégedett vagyok velük, különösen úgy, hogy ezen a tornán három alapembert kellett nélkülöznünk.”

A csapat tagjai: Szentesi Bálint, Lukács Bence, Tóth Kristóf, Kocsis Barnabás, Kaczamakisz Petrosz, Máyer Gergő. Csere: Szávai Károly. Edző: Gazsi Péter.

A torna kiemelkedő teljesítményű játékosának Szentesi Bálintot választották.

November 25-én Szegeden lesz az OGYB alapszakaszának második, egyben utolsó fordulója.

Nem csupán a tizenöt év alattiak teljesítettek jól a szegedi Markovics Emlékversenyen. Az U13-as korosztály is harmadik helyen végzett, miután három győzelemmel és két vereséggel zárt. A bronzéremért a Kecskeméti Sportiskola 2 ellen nyertek 2-0-ra akadémistáink.

Csoportmérkőzések (U13):
Fésüs Röplabda Akadémia – KESI 5 2-0
KESI – Fésüs RA 2-0
Fésüs RA Szolnok 3 2-0

Keresztjáték a döntőbe jutásért:
Szolnok – Fésüs RA 2-0

Bronzmérkőzés:
KESI 2 – Fésüs RA 0-2

A csapat tagjai: Tóth Gábor, Tepszis Ákos, Székely Márton, Héninger Péter, Orosz Péter. Edző: Horváth Virág.

Tetszett? oszd meg!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: google
Megosztás itt: pinterest