
Hétvégi utánpótlás ajánló (2022. 12. 17-18.)
U11-es, U13-as és U17-es csapataink lépnek pályára a hétvégén. Hazai közegben két-két mérkőzést rendeznek szombaton, illetve vasárnap.
U11-es, U13-as és U17-es csapataink lépnek pályára a hétvégén. Hazai közegben két-két mérkőzést rendeznek szombaton, illetve vasárnap.
Eredményt hirdettünk és átadtuk a jutalmat a karácsonyi röplabdás játékunk díjazottjainak. Mindenkinek nagyon szépen köszönjük a részvételt, tetszetős és kreatív alkotásokat láthattunk kivétel nélkül!
Mini csapataink léptek pályára a hétvégén. 13 év alatti lányaink Szombathelyen, fiaink Kunhegyesen vívták meg csatáikat.
A MÁV Előre Röplabda Akadémia női és férfi együttese is idegenben lépett pályára az NB II-es bajnokságok soros játéknapján. Mindkét együttesünk szettveszteség nélküli győzelmet aratott.
István bácsi a Székesfehérvári Ybl Miklós Általános Iskola testnevelő tanáraként 1980-ban érkezett közénk. Rövid, göndör hajú, bajuszos, határozott, sportos küllemű emberként ismertük meg. Később, az évek folyamán aztán megismerhettük az embert, akire minden fogalom illik, ami a PEDAGÓGUS és EDZŐ pozitív jelzőjeként megtalálható a magyar nyelv szótárában.
1980 szeptemberében – szinte napra pontosan 40 évvel ezelőtt – új testnevelő tanár kezdte meg munkáját a székesfehérvári Ybl Miklós Általános Iskolában. Borbély Istvánnak hívták. István bácsi az első héten meghirdette, hogy röplabda edzéseket indít az iskolában. A fiatal, sportos, jó megjelenésű tanár kisugárzása már a toborzásnál éreztette a hatását: az 5. és 6. osztályból szinte mindannyian ott voltunk az első foglalkozáson, akik (éppen) akkor nem sportoltak máshol.
Szerdán újabb állomásához érkezik az I. Székesfehérvári Strandröplabda Bajnokság. Fontos információ, hogy a Felsővárosi Általános Iskolában 15 órakor kezdődnek a mérkőzések.
Közeledik az év vége és közeledik a XVI. Alba Java Mikszörpi Kupa! A kétnapos esemény otthona idén is a székesfehérvári Tóvárosi iskola lesz.
3:0-ra nyert a MÁV Előre-BERICAP a Sümegi RE vendégeként a férfi röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A párharc visszavágóját november 14-én rendezik Székesfehérváron.
A harmadik játszma megnyerésével is megnehezítette a MÁV Előre SC a házigazda Pénzügyőr dolgát a férfi röplabda NB I vasárnapi mérkőzésén. A papíron erősebb budapestiek négy szettben győztek.
Postai címünk: H-8000 Székesfehérvár, Palotai út 70.
Telefon: +36 30 936 7495
Központi e-mail címünk: info@fehervarvolley.hu
Sajtókapcsolat: media@fehervarvolley.hu
Extraligás hazai mérkőzéseink helyszíne: H-8000 Székesfehérvár, Berényi út 101. (Videoton Oktatási Központ)
Lájkold Facebook oldalunkat és állítsd be a követést, hogy elsőkézből értesülj Székesfehérvár röplabdás híreiről!