Előnybe kerültünk egy jól játszó Győrrel szemben

Meglepte a házigazdát az első szettben a vendég SZESE: 16:10-re is vezetett Fehér Tibor gárdája. Ezután viszont sikerült felállni és végül 25:22-re behúzni az etapot, a többi között a támadások határozott és olykor foghatatlan befejezéseivel.

A második játszma eleje az elsőhöz hasonlóan szorosan alakult, majd egyre inkább a MÁV dominált. Ennek eredményeként elmaradt az izgalom a folytatásban és 25:17-es sikert aratott a vendéglátó.

A harmadik szettben sem volt könnyű dolga a remek napot kifogó Salazarnak és társainak, a SZESE fiataljai sokáig tartották a lépést. 13:13 és 15:15 után is a MÁV tudott előnyt kovácsolni, utóbbiból pedig már nem is engedett: 25:21-re nyert és 3:0-ra hozta a bajnoki elődöntő első felvonását.

A két fél április 8-án, hétfőn mérkőzik meg újra egymással, Győrben, 18 óra 30 perctől.

Férfi NB I Liga elődöntő, 1. mérkőzés
MÁV Előre SC – SZESE Győr 3:0 (22, 18, 21)
Székesfehérvár, 90 néző. Vezette: Mezőffy, Barabás.
MÁV: Németh Zs., Kaposi T., Guzmics R., Kholman N., Salazar Y., Stefanovics K. Csere: Takács M., Nagy Á. (liberók)., Damsits L. Vezetőedző: Németh Ödön.
SZESE: Horváth B., Szántósi B., Leiner P., Földes T., Falvay B., Biró B. Csere: Lengyel T., Bicskó D. (liberók), Mészáros B., Mészáros Á., Apáti B. Vezetőedző: Fehér Tibor.

Az eredmény alakulása: I. szett: 3:2, 5:8, 8:12, 10:16, 15:18, 19:19, 23:22. II. szett: 1:0, 7:6, 11:10, 16:13, 20:15, 24:17. III. szett: 4:3, 9:7, 13:13, 17:15, 22:18

Németh Ödön: „Ilyen mérkőzést vártam egy harcos, küzdős ellenfél ellen, amely felszabadultan játszott a Dunaferr legyőzése után. Egyik játszma sem volt egyszerű, de sikerült behúzni az első meccset, ami mindig fontos egy ilyen sorozatban. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez és a Győrnek is a mutatott játékhoz!”

Fehér Tibor: „Nem véletlenül alapszakaszelső a MÁV, jó és kemény játékkal győzött le minket. Igyekeztünk, de nem tudtuk az ellenfelet elbizonytalanítani. Gratulálok a Fehérvárnak!”

Tetszett? oszd meg!