Háromszettes siker a Gödöllő ellen

3.0-ra verte a MÁV Előre-BERICAP a Gödöllői RC-t a női röplabda NB I Liga alapszakasz vasárnapi rangadóján. Farkas Mihály együttese továbbra is a tabella élén áll.

A Velencei-tavi Vízi Sportiskolában, Gárdonyban fogadta a székesfehérvári csapat a Pest megyeieket a bajnokság tizenegyedik játéknapján. Az egyaránt Extraligáért küzdő riválisok mostani párharca csupán az első játszmában hozott komolyabb küzdelmet, no meg szorosabb eredményt. Azt a szettet a MÁV 25:20-ra nyerte. A második felvonásban is Ancsin Kittiék bizonyultak jobbnak: 25:16-ra hozták az etapot és már 2:0-s előnyben voltak. A gödöllői feltámadás a harmadik játékrészben is elmaradt, sőt, az eddigi legnagyobb differencia alakult ki a felek között. A fehérvári „vasutas” lányok mindössze hat(!) pontot engedélyeztek a vendégeknek, ellenben a szerzett huszonöt egységgel. A vége sima 3:0-s diadal lett.

Női röplabda NB I Liga alapszakasz, 11. forduló:
MÁV Előre-BERICAP – Gödöllői RC 3:0 (20, 16, 6)
Gárdony, zárt kapuk. Vezette: Sántosi, Ujházi.
MÁV: Sebestyén, Hackl, Ancsin, Haase, Kiss, Durdanovic. Csere: Deli-Germann (libero), Sólyom, Hizsnyai-Zolnai. Vezetőedző: Farkas Mihály.
GRC: Mishonova, Ince, Ratkai, Tóth, Kökény, Kovács. Csere: Maurer, Faragó (liberók), Sorompó. Vezetőedző: Szalay Attila.

Farkas Mihály: „Januárban végre tudtunk normálisan edzeni. Ebben az időszakban nagy munka volt a tréningeken, mint ahogy a mai mérkőzésben is. Ez a 3:0 könnyűnek tűnhet, de a lányok sokat dolgoztak érte a pályán.”

Fotó: archív

Tetszett? oszd meg!