Hétfőtől tovább írjuk a történelmet

Már eddig is története legnagyobb sikerét érte el a MÁV Előre SC-Foxconn férfi röplabdacsapata azzal, hogy bejuott az Extraliga elődöntőjébe. A show azonban megy tovább, jövő hétfőn Kazincbarcikán kezdődik a döntőért vívott párharc.

A MÁV Előre SC már azzal nagy tettet hajtott végre, hogy a 2022/2023-as idényben egyedüli magyarországi sportklubként, a női és a férfi Extraligába is delegált felnőtt röplabdacsapatot. Utóbbi szakágban már az első fordulóktól kezdve izgalmas és szoros ütközeteket láthattak a szurkolók, de az alapszakasz végére, a középszakaszra az egyre jobb eredmények sem maradtak el. Az előbbit negyedik, az utóbbit harmadik helyen záró alakulat a negyeddöntőben söpréssel, 3:0-s összesítéssel jutott túl a Kecskeméten és jelenleg a Kazincbarcika elleni elődöntős párharcra készül.

A bajnoki döntőért zajló csatározás hétfőn kezdődik a GreenPlan-VRCK pályaelőnyével, majd pénteken Székesfehérváron is összecsapnak a felek. A harmadik felvonást ismét Kazincbarcikán rendezik, a folytatás pedig az eredmények függvényében alakul majd. Az a csapat jut fináléba, amely háromszor legyőzi ellenfelét a legjobb négy között.

Az elődöntő programja:
2023. április 3., 18:00, GreenPlan-VRCK – MÁV Előre SC-Foxconn (Kazincbarcika)
A mérkőzést a hunvolley.tv élőben közvetíti.
2023. április 7., 18:00, MÁV Előre SC-Foxconn – GreenPlan-VRCK (Székesfehérvár)
A mérkőzést a hunvolley.tv élőben közvetíti.
2023. április 11., 18:00, GreenPlan-VRCK – MÁV Előre SC-Foxconn (Kazincbarcika)
A mérkőzést a hunvolley.tv élőben közvetíti.

Az alap- és középszakaszról, a negyeddöntőről és persze az elődöntős várakozásokról is beszélgettünk Szabó Vilmossal, a MÁV Előre SC-Foxconn feladójával.

Szabó Vilmos

Milyennek érezted az alap- és a középszakaszt, mennyire tudtátok megmutatni, amit valójában tudtok?
Szerintem már az első két szakaszban is látszódott, hogy mi nem a bennmaradásért akarunk küzdeni az Extraligában. Meccsről meccsre bizonyítottuk, hogy az előző bravúr nem véletlen volt, és a bizonyítási vágy mindenkiben égett végig. Az, hogy még két héttel ezelőtt is ha nyertünk, akkor azt kaptuk vissza, hogy ez csupán véletlen, csak még jobban motiválta a csapatot. Úgy érzem, hogy akkor meg tudtuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek, de folyamatosam fejlődünk, és a játékunk hétről hétre egyre jobb.

Mennyire sikerült mostanra összecsiszolni a játékot?
Év elején nehéz volt nagyon a játékunk, hiszen még az én kezem is sokkal jobban szórt, illetve az ütők se voltak toppon, annyira nem éreztek engem. Ahogy közeledtünk az elődöntő felé, úgy kezdtünk ráérezni egymásra, és igazából már tudjuk, hogy melyik szituációban kinek mit kell csinálnia.

Mi volt a siker titka a Kecskemét elleni negyeddöntőnek, amit végül söpréssel abszolváltatok?
A hit, az akarat és a bizonyítási vágy. A Kecskemét egy nagyon jó csapat, tele fiatal tehetségekkel, de tudtuk, hogy ha hiszünk benne és mindent megteszünk érte, akkor nekünk van helyünk az elődöntőben. Nekem van hiányérzetem a negyeddöntő után, mert szerintem a három meccs egyikén se játszott jól a csapat.

Mentálisan elhiszitek már, hogy akár érmet is nyerhettek újoncként?
Nekünk nincs kitől tartanunk szerintem, már a Barcikát és a Pénzügyőrt is legyőztük kétszer. Persze, hogy hiszünk benne, hiszen éremért fogunk játszani!

Ismeritek a VRCK-t. Mire számítotok ellenük?
A Barcika egy nagyon rutinos csapat, tudják, hogy mikor kell jó teljesítményt nyújtaniuk, hogy mikor mennyit kell kiadniuk magukból. Ők összességében már sokkal több elődöntőt játszottak, mint a mi csapatunk, hisz nálunk nem egy kezdőjátékosnak lesz ez az első elődöntője, úgy, hogy játszik is. Fizikálisan föléjük tudunk nőni szerintem, és ha ehhez párosul az, hogy betartjuk a taktikát, akkor nagy esélyünk van a döntőbe jutásra. Én biztos vagyok benne, hogy nálunk jobban egyik csapat sem akar finálét játszani!

+1 Meg akarjuk mutatni, miként lehet véletlenül döntőbe jutni!

Hajrá, MÁV, hajrá, Fehérvár!

Tetszett? oszd meg!