Heti röpikörkép (2023. 04. 24-i hét)

Harminchárom mérkőzésen léptek pályára fiatal röplabdázóink szombaton és vasárnap. Hét helyszínen, Lovasberényben, Budapesten, Kunszigeten, Tatán, Győrben, Székesfehérváron és Kazincbarcikán izgulhattunk a fiatalokért.

2023. 04. 29. szombat
Fiú U20 I. középszakasz, Lovasberény
ÉDRA-MÁV Előre Akadémia – DSE 3-2
ÉDRA-MÁV Előre Akadémia – Szolnoki SPC 2-3
MÁV: Héninger, Szávai, Sturm, Szendrői, Bandi B., Lukács, Bandi O., Érdi, Sebestyén, Zsoldos, Tálos, Tepszis, Orosz. Vezetőedző: Gelencsér Balázs.

Leány U15 III. osztály, nyugat, A középszakasz, Budapest
MTK Budapest fehér – ÉDRA-MÁV Előre Akadémia B 3-1
ÉDRA-MÁV Előre Akadémia B – Veszprém Volley 3-0
MÁV: Farkas, Pallagi, Egyedi, Trampler, Balogh,  Niederleitner, Horváth. Vezetőedző: Próderné Pálinkó Szilvia.

Próderné Pálinkó Szilvia: „Ebben az összeállításban még nem léptünk pályára, így az egy szett megnyerése is nagy fegyverténynek számított az első mérkőzésen. Nagyon szép ütésekkel fejeztük be a támadásainkat, okosan játszottunk, a pontatlan nyitásfogadással azonban megnehezítettük a saját dolgunkat. A második mérkőzésre egy kis izgalmat is tartogattunk, az első két játszma sima megnyerése után a 3. szettben 8:19-ről sikerült fordítani. Nagy dicséret illeti a lányokat, mert a hét hiányzót lelkes, eredményes játékukkal pótolni tudták.”

Leány U15 III. osztály, nyugat, A középszakasz, Kunsziget
Győri DRC sárga – ÉDRA-Tata 0-3
ÉDRA-Tata – Kispest SE A 3-1
Tata: Maller, Fodor, Bojtor, Hergovics, Fazekas, Sipos, Kozicz, Orbán, Tóth-Balla. Vezetőedző: Varga László.

Leány U15 III. osztály, nyugat, B középszakasz, Lovasberény
ÉDRA-MÁV Előre Akadémia A – DÁG KSE 3-0
DSE – ÉDRA-MÁV Előre Akadémia A 2-3
MÁV: Kollár, Rézman, Somogyi V., Varga, Szabó, Botos-Jeskó, Szűcs, Somogyi N., Kovács, Tódi, Péntek. Vezetőedző: Stefanovics Krisztián.

U15 É-Nyugat II. félév, Tata
ÉDRA-MÁV Előre Akadémia C – VESC Rózsa
ÉDRA-MÁV Előre Akadémia C – Röpisuli Sportegyesület

U11 Vegyes kezdő, Balatonfüred
Dabronc U11 B – ÉDRA-MÁV Előre C
ÉDRA-MÁV Előre D – SOSI B
ÉDRA-MÁV Előre B – UNI Győr Tulipános
ÉDRA-MÁV Előre B – Sümeg-Dabronc U11
ÉDRA-MÁV Előre C – VESC
Nyirád-Dabronc U11 – ÉDRA-MÁV Előre A
ÉDRA-MÁV Előre B – UNI Győr Öveges
ÉDRA-MÁV Előre D – TRSE sárga
ÉDRA-MÁV Előre A – SZBRA sárga
ÉDRA-MÁV Előre C – SZOSI B
DSE – ÉDRA-MÁV Előre B
VESC – ÉDRA-MÁV Előre D

2023. 04. 30. vasárnap
Leány U20 II. osztály, nyugat, középszakasz, Lovasberény
ÉDRA-MÁV Előre Akadémia A – Haladás VSE – SZOSI 3-0
ÉDRA-MÁV Előre Akadémia A – SZBRA kék 1-3 
MÁV: Mester, Göböly, Barna, Szűcs, Szücs, Rózsás, Budai, Friedmann, Szilágyi, Zolnai, Szüts-Török, Pricop, Borostyán, Horváth. Vezetőedző: Pricop Adrian.

Leány U20 III. osztály, nyugat, középszakasz, Lovasberény 
ÉDRA-MÁV Előre Akadémia B – ÉDRA-Tata 0-3
ÉDRA-Tata – ZTE Röplabda Klub 3-0
ÉDRA-MÁV Előre Akadémia B – ZTE Röplabda Klub 0-3
MÁV: Király, Füzék, Takács, Fröschl, Tábi, Kerékgyártó, Horváth L., Veress, Németh, Horváth V., Horváth H. Vezetőedző: Kovács Mária.
Tata: Horváth, Nemesnyik, Bojtor, Frivaldszky, Serfőző, Gál, Kaufman, Kele. Vezetőedző: Varga László.

Kovács Mária: „A bajnoki tabellán előkelő helyet foglaló két ellenfelünk ellen vereséget szenvedtünk a bajnoki szezon utolsó fordulójában. Az ÉDRA-TATA játékosai nagyobb rutinnal és játéktudással rendelkeznek, ennek megfelelően alakult az eredmény. A második mérkőzésen mintha nem ugyanazok a lányok mentek volna a pályára, óriásit javult a játék. A röplabdázás minden elemében javult a teljesítménye a csapatnak, és szép labdameneteket láthattunk. A szetteken belül szoros eredmények született. Örülök, hogy mindenki játéklehetőséget kapott, újoncot is avattunk. Ellenfeleinknek gratulálok a győzelemhez!”

U17 OSB I. osztály, középszakasz, Győr
UNI Győr – SZESE – ÉDRA-MÁV Előre Akadémia 0-3
ÉDRA-MÁV Előre Akadémia – PSE zöld 3-0
MÁV: Héninger, Sturm, Szendrői, Érdi, Csabai, Perusza, Major, Zsoldos, Orosz. Vezetőedző: Szabó Gergely

Fiú U15 I. osztály, középszakasz, Székesfehérvár
ÉDRA-MÁV Előre Akadémia A – PSE zöld 1-3
KESI ’A’ – ÉDRA-MÁV Előre Akadémia A 0-3
MÁV: Székely, Fekete, Füzék, Ottó, Gál, Surányi, Péter, Fehér, Kapás, Hirt. Vezetőedző: Nagy Róbert. 

Nagy Róbert: „Kiváló egyéni teljesítmények voltak láthatóak a mérkőzés folyamán, látszódik a fejlődés a gyerekeken. Kimondottan jó, izgalmas mérkőzést játszottunk a Pézügyőr ellen.”

Fiú U15 II. osztály, középszakasz, Kazincbarcika 
VRCK – ÉDRA-MÁV Előre Akadémia B 3-0
ÉDRA-MÁV Előre Akadémia B – UNI Győr – SZESE 0-3
MÁV: Takács, Horváth, Szamosfalvi, Kovács, Balogh, Domján, Szilády, Varga, Major, Borók. Vezetőedző: Csizmadia András.

Tetszett? oszd meg!