Itthon kezdi a női csapat az Extraligát

Néhány héttel a férfi küzdelmek megkezdése után elrajtol a női röplabda Extraliga 2022/2023-as szezonja. A MÁV Előre SC-ST Solar a Fatum-Nyíregyházát fogadja Székesfehérváron.

Az újonc MÁV Előre nem először szerepel a női röplabdázók legmagasabb szintjén, ami a hazai pontvadászatot illeti: több mint egy évtizeddel ezelőtt nem csupán járt itt a „vasutas” csapat, de például a mostani másodedző, Király-Tálas Zsuzsanna részese is volt a negyedik helyig menetelő együttesnek.

A helyzet azóta sokat változott, a női röplabda és az Extraliga is jelentősen erősödött. A Nagy Fanni vezetőedző által irányított, MÁV Előre SC-ST Solar néven induló felnőtt csapat a Fatum-Nyíregyházával néz farkasszemet az első játéknapon.

„Nagyon várjuk már, hogy elkezdődjön a bajnokság és a lányok meg tudják mutatni, miért dolgoznak nap mint nap. Izgatottak nyilván, hiszen a csapat nagyjából 75%-ának ez lesz élete első Extraligás mérkőzése. Nagyon szeretnénk, ha ez az izgalom pozitív löketet adna nekik és mindenki a lehető legjobb teljesítményével tudna bemutatkozni hazai pályán.” – nyilatkozta Nagy Fanni vezetőedző a mérkőzést megelőzően.

A négyesütő Vajda Beáta nyáron igazolt a királyok városába. A transzfer érdekessége a közelgő bajnoki kapcsán az, hogy a korábban a Bajnokok Ligájában is pályára lépett röplabdázó a Fatum-Nyíregyházától került a MÁV-hoz.

„Úgy gondolom, hogy a felkészülésünk jól halad, ezért mindenképpen egy nagyon jó mérkőzésre számítok. A célunk, hogy úgy hagyjuk el a pályát, hogy mindent megtettünk a siker érdekében. Nyilván győzelemmel szeretnénk kezdeni a szezont, mivel a jó rajt mindig nagyon fontos. Szeretnénk szépen bemutatkozni saját közönségünk előtt. A szurkolók most már egy magasabb szintű röplabdát fognak látni, lévén, hogy Extraligában szereplünk.” – osztotta meg velünk előzetes gondolatait a MÁV Előre SC-ST Solar csapatkapitánya, Vajda Beáta.

2022. 10. 22. 18:30, Székesfehérvár, Videoton Oktatási Központ
Női röplabda Extraliga, 1. forduló
MÁV Előre SC-ST Solar – Fatum-Nyíregyháza

A mérkőzésre a belépés ingyenes.
Élő eredménykövetés online felületen ITT érhető el.

Hajrá, MÁV, hajrá, Fehérvár!

Tetszett? oszd meg!