Kovács Mária

Röplabdázni 10 évesen Dunaújvárosban, a Kohász csapatánál kezdtem. Koszorú Mária és Bognár Ellák voltak az első edzőim. Nyolcadik osztályos koromtól meghívást kaptam az ifjúsági válogatott keretbe, melynek 19 éves koromig tagja voltam. Nemzetközi tornákon és három IBV-n (Lengyelország, Bulgária, és Magyarország) vettem részt. Az ifjúsági válogatottnál Hennig Ernő és Hera Gábor edzett bennünket.  Klubedzőim ekkor Fehér József, majd Liszi Ferenc lettek Behívtak a felnőtt válogatott keretbe is, és a Montreáli Olimpiára készülő magyar válogatott csapattal edzhettem Dr Kotsis Attiláné irányításával.

A Pécsi Tanárképző Főiskolán töltött évek alatt is válogatott kerettag maradtam. A PEAC játékosaként NB I-be kerültünk Tóth Julianna edzővel. Végzett tanárként visszatértem Dunaújvárosba, és már az Építők csapatával (ahol Molnár Balázs volt az edzőnk) NB I-es osztályozóra kerültünk.

A következő idényben leigazolt a Székesfehérvári Volán SC . Közel tíz szép év következett az NB I-ben Homola György mester irányításával. Sporttörténeti III. helyezést értünk el az NB I-es bajnokságban, ahol addig vidéki egyesület nem állt dobogón. Csapatunk komoly nemzetközi sikereket is elkönyvelhetett. Alba Volán játékos maradtam a csapat megszűnéséig. Ezután az Ajkai Videoton NB I-es csapatába hívtak játszani. Két eredményes szezont töltöttem ott. Már középiskolai tanárként a Székesfehérvári Radiant SC –vel Jaczó Jenő vezetésével felkerültünk az NB I-be.

Az edzői tevékenységet már aktív játékos koromban elkezdtem. Elvégeztem a Testnevelési Egyetem szakedzői szakát. Gyerekeket tanítottam röplabdázni (Pécs, Dunaújváros, és Székesfehérvár). Középiskolai tanárként csapataimmal közel tíz éven keresztül minden évben bekerültünk a Diákolimpia Országos döntőjébe „B” kategóriában. (főleg fiú, ill. leány csapatokkal).

 A 2011/12. évi Bajnokságban a MÁV ElŐRE NB II-es felnőtt női csapatának edzője voltam. Örülök, hogy az edzői stáb tagjaként munkámmal segíthetem a székesfehérvári röplabda sportot. Az U19-es leány csapattal, és a Budapest Bajnokságban szereplő fiúkkal foglalkozom.

Tetszett? oszd meg!