Megnyerte az NB I. Ligát a MÁV Előre női csapata

Egy fordulóval a bajnokság zárása előtt eldőlt, hogy első helyen zár a MÁV Előre SC-Bericap a női röplabda NB I. Ligában, miután 3-2-es győzelmet aratott a második TFSE ellen, hazai közegben. Szerencsés-Miklai Zsanették feljutottak az Extraligába.

Ahogy korábban beharangoztuk, a bajnokság első helyének és így a feljutásnak a sorsa már a rájátszás ötödik játéknapján eldőlhetett. Ehhez a tabellán első, házigazda MÁV Előre SC-Bericapnek le kellett győznie a második helyen álló riválst, a TFSE-t. A mérkőzés rangadóhoz illően indult, az első szett végig szoros volt. A legnagyobb különbség három pont volt a két fél közt: 9-6-nál a TFSE, 18-15-nél a MÁV vezetett ekkora fórral. A hajrában a vendégeknek jött ki jobban a lépés, előbb egy fehérvári hiba, majd Radomszki Boglárka támadása kellett a 25-23-as TFSE-sikerhez.

A második felvonásban 1-1-nél ugyan döntetlen volt az állás, de ezt leszámítva végig vezetett a MÁV Előre SC-Bericap. 15-5-nél már tetemes előnnyel. A szett utolsó két fehérvári pontját Tóth Jázmin szerezte, beállítva a 25-16-os győzelmet és összehozva az egyenlítést.

A harmadik játékrész első felében közelebb állt egymáshoz a két gárda, mint az előző etapban, mégis javarészt Diana Karnitskaya és társai vezettek. 16-14 után ezúttal is nőtt a hazai előny, végül pedig meggyőző fölénnyel, 25-18-ra nyert a MÁV és 2-1-gyel átvette a vezetést összesítésben.

Csépke Gábor vendégcsapata nagyot harcolt a negyedik játszmában azért, hogy ne dőljön el idő előtt a mérkőzés és egyben a bajnokság sorsa. Hiába kezdett 3-0-val a MÁV és vezetett 8-7-nél is, ezt követően fordított a TF és többé nem engedte ki kezei közül a fórt. Végül 25-20-ra behúzta a szettet az idegenben játszó csapat és 2-2-re módosította az állást.

Az izgalmakkal és drámai fordulatokkal megtűzdelt összecsapás utolsó etapjában vezettek 4-2-nél a budapestiek, 9-9-nél pedig még nem dőlt el semmi. Ezután viszont a házigazda szenzációsat alakított, zsinórban hat(!) pontot szerezve nyert 15-9-re, 3-2-re hozva a rangadót és az utolsó forduló eredményeitől függetlenül élen végezve az NB I. Liga 2021/2022-es kiírásában.

A mezőny legponterősebb játékosa Szerencsés-Miklai Zsanett volt harminckét ponttal, de Diana Karnitskaya is hozzájárult huszonegy egységgel a sikerhez, míg Tóth Jázmin tizennégy pontot gyűjtött.

Női röplabda NB I. Liga, rájátszás az 1-4. helyért
MÁV Előre SC-Bericap – TFSE 3-2 (-23, 16, 18, -20, 9)
Székesfehérvár, 128 néző. Vezette: Csizmarik, Villás.
MÁV: Szerencsés-Miklai, Sólyom, Karnitskaya, Kiss L., Csabai, Tóth. Csere: Sebestyén, Borostyán (liberók), De Los Angeles, Kiss A. Vezetőedző: Nagy Fanni.

Nagy Fanni vezetőedző: „Igazi rangadót játszottunk ma a TF ellen. Elég feszülten és görcsösen kezdtük a találkozót, de aztán sikerült megérkeznünk fejben is, és onnantól tudtuk a saját játékunkat játszani. Nagyon kiélezett meccsen sikerült győznünk és ezzel feljutnunk az Extraligába. Gratulálok minden játékosnak, ez igazi csapatmunka volt!”

Szerencsés-Miklai Zsanett csapatkapitány: „Nem mondhatni, hogy könnyű meccsen vagyunk túl. Teljesen hullámvasút volt. De a fontos pillanatokban nagy küzdéssel és szívvel pontot tudtunk rakni a szettek végére. És amit kitűztünk szezon elején a lányokkal, azt már most teljesítettük. Nagyon büszke és elégedett vagyok a csapat teljesítményével az egész szezonra vonatkozóan! Irány az Extraliga!”

A már biztos első és feljutó MÁV Előre SC-Bericap öt forduló után öt győzelemmel, tizenhat ponttal vezet a rájátszásban, a második TFSE négy ponttal van lemaradva, míg a harmadik Gödöllő négy mérkőzésen öt pontot szerzett eddig.

Gratulálunk az első helyezéshez az NB I. Liga 2021/2022-es szezonjában!

(Fotó: Fehér Gábor)

Tetszett? oszd meg!