Nemes küldetés van kibontakozóban

A magyar röplabdasport fiú szakágának megerősítésén fáradozik a Dunakanyar Sportegyesület. Az utánpótlás-nevelő klub minél több fiatallal ismertetné meg a sportág szépségét, ennek érdekében hívták életre a Pádár Krisztián válogatott röplabdázó nevével fémjelzett tornasorozatot.

 

A vadiúj kezdeményezés első állomását 2016. október 9-én rendezték Dunabogdányban, amelyen a szervező Dunakanyar Sportegyesület mellett a dunaújvárosi Dunaferr, a székesfehérvári Felsőváros, a fővárosi Runkil és az érdi Delta Röplabda Sportegyesület vett részt. Az esemény nem valósulhatott volna meg Szentendre Város Önkormányzatának támogatása nélkül, amely elhivatott a sportág helyi fejlődésének folyamatos segítésében.

A tornasorozat első állomásán nem kevesebb, mint tizennégy csapat igyekezett megmutatni tudása legjavát. A nagypályás (2000-2003-as születésűek) mezőnyben hat, míg a kispályás (2003 után születettek) rendszerben nyolc gárda lépett pályára Dunabogdányban.

A házigazda Dunakanyar Sportegyesület röplabdás palántái a kispályás rendszerben remekeltek, mivel jó teljesítményükkel első helyen végeztek, megelőzve hét másik alakulatot.

Eredmények:

Kispályás (2003-) végeredmény:

Dunakanyar SE
Felsőváros Székesfehérvár 1
Delta RSE Érd 1
Runkil SE
Dunaferr SE 2
DELTA RSE 2
Dunaferr SE 1
Felsőváros Székesfehérvár 2

Nagypályás (2000-2003) végeredmény:

Pénzügyőr 1
Malév SC
Runkil SE
Pénzügyőr SE 2
Dunaferr SE
Dunakanyar SE
 

A torna szervezői rendkívül fontosnak tartották a megfelelő díjazást, valamint a legjobb játékosok kiemelését. Erre a célra oklevél, érem és a legjobb játékosoknak egyedi, a rendezvényre készíttetett ajándék edzőpóló szolgált.

A tornasorozat következő fordulója 2017. január 15-én lesz, majd a harmadik állomásra 2017. február 12-én kerül sor. A záróeseményt – amelyre maga a névadó Pádár Krisztián is hazaérkezik dél-koreai klubcsapatától – 2017 májusában tartják a szervezők.

Tetszett? oszd meg!