Nemzetközi erőpróbán válogatottjaink

A MÁV Előre SC NB I-es női csapatának három röplabdázója, Budai Viktória, Orosz Bianka és Sziládi Viktória számára nem elsősorban pihenésről szólt az idei nyár, hiszen ez idő alatt valamennyien a korosztályos válogatottakkal készültek hosszú heteken át hol itthon, hol külföldön. Budai Viktória az ifjúsági, a többiek a junior együttessel edzőtáboroztak Budapesten, illetve szerepeltek a Global Challenge röplabdatornán Horvátországban.

A Kőnig Gábor vezette ifjúsági és a Horváth András által irányított junior válogatott is a budapesti, Folyondár utcai sportközpontban csiszolta képességeit több héten át. Ezután mindkét csapat elutazott a horvátországi Pulába, ahol immáron tizenötödik alkalommal rendezték meg a Global Challenge nemzetközi röplabdatornát, 2019-ben tíz nemzet részvételével. 

A juniorok, köztük a Sziládi-Orosz kettőssel, az U23-as mezőnyben indultak és hetedik helyen végeztek. Hét mérkőzésen léptek pályára a fehérvári lányok és háromszor tudtak nyerni. Játszottak kínai, amerikai és finn csapattal is, amelyek egyaránt gyors, magas színvonalú játékerőt képviseltek. Minderről Sziládi Viktória beszélt honlapunknak, hazaérkezés után. Sziládi hozzátette, hogy a versenyen, illetve az előtte és utána lezajlott edzőtáborban is rengeteget fejlődtek, mind tudásban, mind emberileg. 

A Budai Viktóriával felálló Hungary Green névre keresztelt ifi gárda kilencedik lett Pulában. A székesfehérvári röplabdázó a torna kapcsán elmondta, hogy nem kezdtek valami jól, viszont ahogy haladtak előre, egyre jobb teljesítményre voltak képesek. Budai úgy érzi, sokat fejlődött és tanult a közös gyakorlások és a verseny által is.

A pulai nemzetközi viadallal nem ért véget a nyári összetartás az NB I-re (is) készülő “vasutas” lányoknak, mivel újabb egy hétre beköltöztek a Folyondár utcába. Azóta természetesen befejeződött mindkét korosztályos válogatott számára az edzőtáborozás, ellenben elkezdődött a MÁV Előre felkészülése a 2019/2020-as bajnoki idényre. Immáron Székesfehérváron, Fésüs Irén vezetőedzővel…

Kép forrása: Facebook/MRSZ Utánpótlás

Tetszett? oszd meg!