Pozitív jelek mellett nyert helyzetből vereség

3:2-re kikapott a MÁV Előre-BERICAP a Szolnoki RK ellen, a férfi röplabda NB I B csoport 7. fordulójában. Stefanovics Krisztiánék közel álltak a szezonbeli második sikerhez, azonban nem tudtak élni a lehetőséggel. 

A székesfehérvári találkozó érdekesen indult, ugyanis Gazsi Péter vezetőedző először került szembe fiával az NB I-ben, aki a Szolnok kezdőcsapatában kapott helyet. A tabellán elfoglalt helyezések alapján (a Szolnok hatodik, a MÁV hetedik -a szerk.) nagy küzdelem volt várható a mai mérkőzésen, ami az első szettben egyből meg is valósult. Végig szoros volt az eredmény, csak minimális különbségre tudott szert tenni hol egyik, hol másik csapat. Kivéve a játszma végén, amikor már 24:20-ra is vezetett a MÁV. Az első szettlabdát még hárították a vendégek, de utána Kholman pontszerzése 25:21-es fehérvári sikert hozott. 1:0

A második szett eleje után egyre nagyobb előnyt épített fel magának a MÁV, a hajrára azonban beérte a hazaiakat a Szolnok. Ami ezután következett, az egyrészt izgalmakban, másrészt hibákban bővelkedett. Sokáig egyik fél sem tudta lezárni a játszmát, a mindkét oldalon rontások sorát végül a vendégek zárták rövid(ebb)re és Guzmics Richárd pontot érő nyitása után 30:28-ra nyertek. 1:1

A harmadik felvonás is jobbára fehérvári dominanciáról szólt, de húsz pont felett így is szorossá tette a szettet a Szolnok. A pontot az i-re azonban ezúttal a hazaiak tették fel, 25:22-re nyerve. 2:1

A negyedik játékrészben a házigazdának majdnem sikerült eldöntenie a találkozó sorsát. A többi között Salazar feljavuló támadójátékának is köszönhetően 25:23-ra vezettek Takács Milánék, a folytatásban viszont vitatott játékvezetői ítéletek, Gulyás Ferenc vendégedző kiállítása, valamint drámai egyenlítés következett. Ász-nyitás után 27:25-re nyert a Szolnok és visszajött a meccsbe. 2:2

Az ötödik, rövidített felvonás 7:7 után a szolnokiak fölényét hozta olyannyira, hogy szett- és mérkőzéslabdák sora állt rendelkezésükre a végső győzelemhez. Ebből a másodikat pontra is váltották és 15:12-re nyerték a szettet, összesítésben pedig 3:2-re a bajnokit.

Férfi röplabda NB I B csoport, 7. forduló:
MÁV Előre-BERICAP – Szolnoki RK 2:3 (21, -29, 22, -25, -12)
Székesfehérvár, vezette: Barabás, Mezőffy.
MÁV: Németh Zs., Náhol G., Neukum G., Kholman N., Salazar Y., Stefanovics K. Csere: Takács M., Szentesi B. (liberók)., Tóth K., Szőke Z. Vezetőedző: Gazsi Péter.
Szolnok: Gazsi G., Csendes Cs., Boa Sz., Oláh D., Guzmics R., Gönczi I. Csere: Farkas R. (liberó)., Bíró B., Galovicz L. Vezetőedző: Gulyás Ferenc.

Az eredmény alakulása: I. szett: 4:4, 11:13, 19:18, 24:20. II. szett: 1:1, 10:7, 18:12, 22:17. III. szett: 10:10, 17:13, 22:18. IV. szett: 5:1, 16:14, 22:17, 25:25. V. szett: 3:2, 7:7, 11:14

Gazsi Péter vezetőedző, MÁV: “Közönségbarát mérkőzés volt. Sajnos sikerült a sima 3:1-es sikerből egy 3:2-es buktát. A végjátékokon sokat kell még javítanunk. De pozitívum, hogy nagyon küzdöttek a srácok.

Gulyás Ferenc vezetőedző, Szolnok: “Jelesre vizsgáztunk a küzdeni tudásból, hiszen két szettben is vesztes állásból jöttünk fel. Szerintem jó úton járunk, pláne akkor, amikor majd mindenki újra rendelkezésemre áll.”

Tetszett? oszd meg!

Share on facebook
Share on twitter
Share on google
Share on pinterest

Hagyj üzenetet!