A MÁV Előre SC és az Észak-Dunántúli Röplabda Akadémia közös célja, hogy az eddig amatőr státuszú sportágban is megjelenjen a professzionális szemléletmód. Ezt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy Magyarországon először kapott profi szerződést a Vaida Beáta – Villám Lilla páros. Már az első idényben bebizonyították, hogy rászolgáltak a lehetőségre, minden versenyt megnyertek, amin együtt lépétek pályára, és 2023-ban őket választották az év női strandröplabda játékosainak. Interjú az olimpiai kvóta megszerzésére készülő duóval.
– Hogyan indult a ti közös utatok?
Vaida Beáta: Nagyon sokszor játszottunk már egymás ellen a korábbi években, de nekem is volt egy fix párom és Lillának is. A 2022/23-as szezon végén már beszélgettünk arról, hogy milyen lenne egy csapatként indulni a versenyeken, de akkor még nem volt olyan egyesület Magyarországon, ami a háttérországot meg tudta volna teremteni ehhez, ezért mindketten a teremröplabdát helyeztük előtérbe.
Villám Lilla: Nagyon hirtelen történt minden, 2023 tavaszán keresett meg minket Adrian (Adrian Pricop vezetőedző – szerk.), aki akkor már Székesfehérváron edzősködött, hogy szeretne velünk együtt dolgozni. Májusban kezdtük el a közös edzést, egy hetünk volt felkészülni az Országos Bajnokság tatai fordulójára, amit meg is nyertünk. Ez nagy lendületet és motivációt adott a folytatáshoz.
– Milyen megállapodás született az Észak-Dunántúli Röplabda Akadémiával?
VB: Adriant már nagyon régóta ismerem, ő volt a nevelőedzőm, és sokat dolgoztunk együtt Romániában. Az ÉDRA-val úgy ültünk le beszélni, hogy Adrian már felvázolta a terveket, amelyek egyeztek a vezetőség elképzeléseivel is.
VL: A vezetőség és mi is hosszú távra tervezünk. Nem titkolt célunk, hogy kijussunk a 2028-as olimpiára, ami eddig még magyar strandröplabdázónak nem sikerült.
– Biztos nem volt könnyű a teljes átállás teremröplabdáról strandröplabdára…
VB: Pont fordítva! Sokkal jobban szeretjük a strandröplabdát. Volt szerencsénk már belekóstolni az igazi strandröplabdába. 2015-ben egyszer abbahagytam a teremröplabdát a strandröplabdáért még Romániában. Az akkori csapattársammal nagyon jó eredményeket értünk el nemzetközi szinten, csak hiányzott egy darabka a puzzle-ből, mégpedig egy fedett pálya, ami a bázist adja. Nem tudtunk hol edzeni, ezért folyamatosan külföldre kellett utaznunk edzőtáborokba, hogy készülni tudjunk a versenyekre. Sokszor csak ketten voltunk ezekben a komplexumokban, ami nem volt túl motiváló, sehol nem éreztük otthon magunkat. Most viszont minden adott, hogy csak a strandröplabdára koncentráljunk, ennél többet nem is kívánhatnánk.
VL: A strandröplabda mindig is közelebb állt a szívemhez. Az én esetemben, az előző párommal már „félprofi” szerződésünk volt a Vasasnál. Végigedzettük a felkészülési időszakot, de nem kaptunk ilyen komoly támogatást, mint amit most az ÉDRA biztosít nekünk. Részt vettünk több nemzetközi versenyen is, azonban nem volt akkora potenciál abban a párosban.
– Milyen a közös munka eddig?
VB: Nagyon az elején vagyunk még ennek a folyamatnak, egy év sem telt el, mióta együtt játszunk. Ilyenkor még minden tökéletes, minden rózsaszín, viszont hosszútávon fog csak kiderülni, hogy valójában milyen a párosunk. Nem szeretnék semmit elkiabálni, de egyelőre nagyon jól működünk együtt. Hozzá kell tenni, hogy eddig csak a naposabb oldalát tapasztaltuk meg a közös munkának, hiszen minden versenyt megnyertünk, amin elindultunk. Úgy gondolom, hogy a nemzetközi sorozatokon fogjuk csak igazán látni, hogy pontosan hol járunk a folyamatban.
VL: Már az első perctől kezdve tudtuk, a mi párosunk jól fog működni. Egy hét készülés után megnyertük az első versenyünket, és utána az összes többit is. Ezek mind minket igazolnak és a párosunkban rejlő erőt, de még nagyon sok munka áll előttünk. Ettől függetlenül, úgy gondolom, hogy jó úton járunk, és minden nap azért dolgozunk, hogy folyamatosan jobbak legyünk. Nagy erősségünk, hogy mindketten erős fizikummal rendelkezünk, és soha nem az a célunk, hogy csak áttegyük a labdát. Sokaknak téves kép él a fejében a strandröplabdáról.
– Ezt a téves képet kicsit bontsd ki bővebben.
VL: Sokan nehezen tudják elképzelni, hogy mit is jelent valójában a strandröplabda. Azt hiszik, hogy csak „bohóckodás” a strandon, bikiniben a jó időben.
VB: Mi szeretnénk az élő példa lenni rá, és megcáfolni ezt a tévhitet. Örülnénk neki, ha Magyarországon is sokkal többen érdeklődnének a strandröplabda iránt, és miért ne szervezhetnénk akár Budapest belvárosában mi is nemzetközi tornát.
– Amellett, hogy nagyon látványos sportágról beszélünk, mit emelnétek még ki, ami a strandröplabda mellett szól?
VB: Szerintem sokkal jobban hasonlít egy egyéni sportágra, bár igaz, hogy ketten vagyunk a pályán, de sokkal többet van az egyén játékban, mint például teremben. Ha homokon nem teljesítesz jól, és nem hozol egy bizonyos szintet, akkor nem nyerhetsz. A sűrű versenynaptárnak köszönhetően folyamatosan tudsz rövidtávú célokat kitűzni. Ha egy verseny nem sikerül jól, jön egy következő, ahol javíthatsz.
VL: Számomra minden fontos érték központosul a strandröplabdában. Amellett, hogy imádom a meleget, a versenyeknek is van egy különleges, szabadabb hangulata. Szól a zene, bevonják a közönséget különféle játékokkal, kihívásokkal. A meccsek között a játékosok keresik egymás társaságát, beszélgetnek, nem érződik a rivalizálás.
– Hogy néz ki a versenyszezon?
VB: A versenynaptárban kiválasztjuk azokat a nemzetközi és nemzeti versenyeket, amelyeken részt szeretnénk venni, hogy pontokat gyűjtsünk. Mivel mi most álltunk össze, ezért nekünk teljesen az elejéről kell kezdeni a pontvadászatot. Azonban nehezíti a helyzetet, hogy még nem kaptam meg a magyar állampolgárságot, ezért egyelőre nem tudjuk elkezdeni a versenyszezont.
– Ez elég bizonytalannak hangzik.
VB: Igen az, bár előrelépésnek tekinthetjük, hogy a magyar és a román szövetség már felvette egymással a kapcsolatot, jelenleg a nemzetközi federáció jóváhagyására várunk. Érzelmileg nem könnyű időszak, de tudom, hogy nem az én kezemben van a döntés és nem tudom befolyásolni a helyzetet. Igyekszem kizárni és csak az edzésekre, felkészülésre koncentrálni, hogy amikor vége lesz ennek a procedúrának, akkor már teljesen készen álljunk a versenyekre.
– Említettétek az olimpiát, mint kimondott célt. Nap mint nap gondoltok erre, vagy inkább a fokozatosságra törekedtek és versenyről versenyre terveztek készülni?
VB: Nagyon apró lépésekből épül fel. Nekem most a fejlődésem van a fókuszban, de ha elkezdünk versenyezni és edzőtáborokba járni, akkor már teljesen másképp fogunk gondolkozni és más lesz előtérben. Fontos, hogy kimondjuk, mik a valódi céljaink. Az olimpiai kvóta megszerzése egy édes teher is lehet a vállunkon, de ezt is meg kell szoknunk, és meg kell tanulnunk a helyén kezelni, nem pedig nyomásként megélni.
VL: Fontos, hogy a földön maradjunk és szépen lassan építkezzünk. Dolgozunk pszichológussal is, aki segít a mentális felkészülésben. Hamarosan elkészül a tatai edzőközpontunk, ami a bázisunk lesz a felkészülés során. Ha a célokat nézzük, akkor már inkább életmódról beszélünk, nem is konkrét kihívásokról, hiszen folyamatosan utazunk, mindig más országban, vagy akár más kontinensen vagyunk.
– Már elcsépelt kijelentés, hogy nehéz összeegyeztetni a sportolói karriert a magánélettel, de a gyakorlatban valóban nem egyszerű.
VB: Nyilván nehéz, de tudjuk, hogy mit vállaltunk, és azt is, hogy ezek csak évek az életünkből, amiket erre „áldozunk”. Azonban azt, amit ez a sportág ad, nem kapjuk meg máshonnan.
VL: Pontosan tudjuk, hogy milyen lemondásokkal jár, de pont ezért szeretjük és csináljuk odaadással minden nap, mert tudjuk, hogy sokkal többet ad, mint amennyit elvesz.