Szettrablás a Bajnokok Ligája-résztvevőtől

Három szetten át egyenrangú ellenfele volt a MÁV Előre SC-ST Solar a Vasas Óbudának a női röplabda Extraliga alapszakasz 3. fordulójában. Végül a legutóbbi bajnokság győztese nyert 3-1-re, de a harmadik szett megnyerésével így is szépen teljesített a házigazda.

Erősen kezdett a Vasas, az első időkérésre 6-1-nél került sor. Ezután nagyot harcolva felzárkózott a házigazda és 12-9-nél csak három volt a budapesti előny. Az újabb szünet után sem hagyott alább a hazai lendület és 14-13-nál az egyenlítésért harcoltak Vajda Beátáék. Ekkor nem jött össze, 16-16-nál viszont igen, sőt a következő Tóth Jázmin-féle ász nyitásnál már a MÁV-nál volt az előny. Ellenben a hajrá a Vasasé volt, amely 25-18-ra nyert. 0-1

Remek második játszmát produkáltak Nagy Fanni játékosai, akik szinte végig előnyben röplabdáztak. 22-22-nél viszont beérte a MÁV-ot a Vasas, sőt, két újabb ponttal szettlabdákhoz is jutott. Elvita Dolotováék innen is felálltak és két hárítással egalizáltak. Azonban az óriási bravúr után ismét két fővárosi pont következett Török Kata jóvoltából, amivel 26-24-re győzött a vendégcsapat. 0-2

A harmadik szettben tovább folytatódott a csata a pályán. Az újonc MÁV Előre továbbra sem volt megilletődve és bátran építette védekezéseit és támadásait a magyar bajnoki címvédő ellen. A harcias küzdőszellemnek végül meglett az eredménye, mivel ezt a szettet elrabolták Haley Gilfillanék a piros-kékektől: Vajda két pontjával, illetve egy vendég hibával 25-23 lett az eredmény és szépítettek Kovács Evelinék. 1-2

A negyedik játékrészben már nem tudott ugyanabban a lendületben maradni a Loki, amiben az első háromban volt: a helyenként szép hazai megoldások ellenére a Vasas magabiztosan nyert 25-14-re, amivel a bajnokin is győzött 3-1-re.

Női röplabda Extraliga alapszakasz, 3. forduló
MÁV Előre SC-ST Solar — Vasas Óbuda 1-3 (-18, -24, 23, -14)
Székesfehérvár, 142 néző. Vezetett: Soltész, Tillmann.
MÁV: Gilfillan 12, Karnitskaya 16, Tóth 9, Csabai 4, Dolotova, Vajda 19. Csere: Kovács (liberó), Kiss, Alishanova, Szilágyi. Vezetőedző: Nagy Fanni.
Vasas: Kump 3, Bannister 11, Török 19, Skrypak 1, Fricova 11, Abdulazimova 15. Csere: Juhár (liberó), Vezsenyi 4, Fábián 2, Papp 6, Jámbor, Boyko 4. Vezetőedző: Jannisz Atanaszopulosz. 

Nagy Fanni vezetőedző: „A vereség ellenére szeretnék gratulálni a játékosaimnak! Nagy harcra kényszerítettük a Bajnokok Ligájában is sikereket arató ellenfelünket. Minden taktikai utasítást betartottak a lányok, ennek lett az eredménye, hogy szettet tudtunk nyerni. Büszke vagyok a csapatra!”

Szép volt, lányok!

Tetszett? oszd meg!