Szokatlan helyszíneken, de újra pályán

A MÁV Előre-BERICAP női és férfi együttese is „hazai” pályán szerepel az előttünk álló hétvégén. NB I-es alakulataink azonban a megszokottól eltérően más-más helyszínen lépnek pályára házigazdaként.

Szombaton 15 óra 30 perctől a Gelencsér Balázs által irányított férfi röplabdacsapat fogadja a MEAFC-Miskolcot az NB I Liga alapszakasz 5. fordulójában. A tabellán második és a 2020/2021-es szezonban még veretlen (6 mérkőzés/6 győzelem – a szerk.) MÁV Előre-BERICAP a hatodik helyen tanyázó és jóval szerényebb mérleggel (7 mérkőzés/1 győzelem/6 vereség – a szerk.) rendelkező miskolciakat látja vendégül. A helyszín azonban rendhagyónak is mondható, hiszen a székesfehérvári Jáky iskola tornacsarnoka helyett a szintén a városon belül található Videoton Oktatási Központban lépnek pályára Neukum Gáborék. A találkozó zárt kapus lesz, a Fehérvár Volley Facebook-oldalán azonban terveink szerint élőben közvetítjük a bajnoki párharcot.

Vasárnap 17 órától Farkas Mihály vezetőedző női csapata a Gödöllői RC-t fogadja az NB I Liga alapszakasz tizenegyedik játéknapján. A tabellán elfoglalt helyezések alapján mindenképpen rangadónak minősül az összecsapás, hiszen a vendégek elsők, a mieink másodikok. A mérleg mindkét gárda esetén 6 mérkőzés/5 győzelem/1 vereség, azonban a szerzett pontok tekintetében a gödöllőiek jobban állnak: tizenöt egységgel szemben a MÁV tizenhármat gyűjtött eddig. A helyszín ezúttal is szokatlan lesz, a két csapat a Velence-tavi Vízi Sportiskolában feszül egymásnak. Iva Durdanovic és társai zárt kapus bajnokit vívnak, de a férfiakéhoz hasonlóan ezt a párharcot is élő stream formájában nyomon követhetik szurkolóink a Fehérvár Volley Facebook-oldalán.

Hajrá, MÁV, hajrá, Fehérvár!

Fotó: archív

Tetszett? oszd meg!