Szombaton kezdi a rájátszást a MÁV női csapata

Szombaton megkezdi szereplését a MÁV Előre-BERICAP a női röplabda NB I 1-3. helyért zajló rájátszása. Az alapszakaszt megnyerő gárda elsőként a TFSE ellen lép pályára Budapesten.

Farkas Mihály vezetőedző csapata cseppet sem volt kedvező helyzetben az ősz folyamán, a koronavírus-járvány többször is próbára tette a játékoskeretet és a szakmai stábot. Fertőzések sem kerülték el a MÁV-ot, negatív slusszpoénként pedig a hazai pályának számító Jáky iskola tornacsarnokát sem használhatja már egy jó ideje. Ennek ellenére első helyen zártak a hölgyek az alapszakaszban, tíz győzelemmel és két vereséggel, huszonkilenc pontot gyűjtve. Az Extraliga-tagságért zajló rájátszás előtt a fehérvári szakvezetővel beszélgettünk.

Minden nehézséget leküzdve elsők lettetek a bajnokság alapszakaszában. Elégedett vagy vele?

Elégedett lehetek olyan szempontból, hogy megnyertük az alapszakaszt. Számunkra egy hihetetlenül nehéz és egyben borzalmas pár hónap áll mögöttünk. Gyakorlatilag nem volt olyan hét, hogy ne történt volna valami kellemetlen velünk. Ez nem panaszkodás, inkább dícséret a lányok felé, hogy mindezek ellenére sikerült az első helyet megszerezni. Szeptemberben hét játékos kapta el a vírust. Amikor kijöttünk ebből, akkor két edzés után egyből az egyik legerősebb ellenféllel kellett játszanunk. Azt a meccset sajnos el is veszítettük 3:2-re a TF ellen. Utána viszont zsinórban tíz mérkőzést nyertünk. Decemberben újra megtette a vírus a hatását, hat fertőzöttünk volt. Mindkét esetben végigjártuk a protokollt, mértük a troponin szintet, kardiológus engedte vissza a játékosokat edzeni. Így a bajnokság második felében is két hónapot szüneteltetni kellett a mérkőzéseket. Ezek fényében azért nagyon nehéz volt dolgozni. Ehhez még az is hozzájött, hogy el kellett jönni a saját otthonunkból, az edzések este 9 órakor kezdődtek az új helyszínen, Gárdonyban, ami teljesen felborította a bioritmusunkat. Az utolsó alapszakasz-mérkőzésünk is a TF ellen volt, ami így keretbe foglalta a szereplésünket, mivel velük is kezdtünk. Sajnos Sebestyén Flóra térdsérülés, Iva Durdanovic pedig agyrázkódás miatt nem tudott pályára lépni, így teljesen felforgatott felállásban kellett pályára lépni. Ancsin Kitti például feladó létére nyitásfogadó ütőként volt kénytelen játszani.

Mit gondolsz a rájátszás sorsolásáról, a kialakult menetrendről?

Itt már igazából nincs jelentősége, hogy ki kivel és mikor játszik. Az alapszakasz-győzelemnek köszönhetően a harmadik tornát mi rendezzük, ami előny lehet. Flóra hiánya miatt most hétvégén is felforgatott csapattal játszunk, ezért nem biztos, hogy úgy fogunk tudni röplabdázni, ahogy kellene. Idővel ez változni fog és egyre jobban megy majd a játék az új felállásban is. Azt igazságtalannak tartom, hogy mindenki teljesen nulláról indul, az alapszakasz megnyerését szerintem illett volna valamilyen módon honorálni. 

Milyen mentális állapotban vannak a játékosok?

Az volt a bajnokság elején a cél, hogy az első háromban benne legyünk, mert akkor kerülhettünk be az Extraligáért zajló rájátszásba. Tíz meccset nyertünk egymás után és az alapszakasz megnyerése adott egy nagy önbizalmat a csapatnak és a nehézségek ellenére ez segíthet minket a folytatásban is. Valószínűleg az első körhöz hasonlóan ezúttal is mindenki minket akar majd megverni, de egyúttal tartanak is tőlünk.

Mit vársz a csapattól a rájátszásban?

Flóra kiesésével csökkentek az esélyeink a végső győzelemre. Most szerintem mindhárom csapatnak egyforma esélye van megnyerni a rájátszást. Mi a végsőkig fogunk harcolni az Extraligáért. Szakmai berkekben azt szokás mondani, hogy ha a kezdő hatosból négyen jól játszanak, nyersz, ha csak hárman, akkor már nagyon nehéz győzni. Most nálunk legalább öt játékosnak minden meccsen nagyon jó formát kell mutatnia a sikerhez. 

A MÁV Előre-BERICAP a TFSE vendége lesz az 1. fordulóban szombaton, 19 órától. Amennyiben lesz élő stream a zártkapus mérkőzésről, akkor arról tájékoztatást adunk a Fehérvár Volley hivatalos Facebook-oldalán.

Hajrá, MÁV, hajrá, Fehérvár!

Tetszett? oszd meg!