Utánpótlás körkép (2020. 04. 17-18.)

Három korosztályban versenyeztek csapataink az elmúlt hétvégén. U19-ben és U15-ben szombaton és vasárnap, U11-ben csak előbbi napon voltunk érdekeltek.

Az U19-es női másodosztályban két mérkőzést játszott a MÁV Előre Röplabda Akadémia, szombaton. A bonyhádi torna két fehérvári fellépésén négy pontot szerzett a MÁV.

Lány röplabda U19 II. osztály, Nyugat 16-18. helyért:
Veszprém RK – MÁV Előre RA 0:3
Petőfi SC Bonyhád 3:2

A MÁV kerete: Füzék, Budai, Mester, Németh, Szűcs, Ruprecht, Horváth, Zajácz, Lukács, Király, Szabó. Vezetőedző: Horváth Virág.

Horváth Virág vezetőedző: “A lányok koncentráltan és bátran játszottak végig. Voltak nagyon szép megoldások, de ez ma csak egy győzelemre és egy kimondottan szoros mérkőzésre volt elég, amiért az utolsó pillanatig harcoltunk.”

A 15 év alatti fiúknál szintén egy-egy győzelem és vereség volt a székesfehérvári mérleg. Nagy Róbert gárdája Budapesten lépett pályára.

Fiú röplabda U15 I. osztály középszakasz:
RÖAK Kaposvár KÉK – MÁV Előre RA 2:3
MÁV Előre RA – DÁG KSE 0:3

A MÁV kerete: Perusza, Pásti, Sebestyén, Pisch, Balogh, Orosz, Sturm, Zsoldos, Héninger, Gál, Major, Takács. Vezetőedző: Nagy Róbert.

Nagy Róbert vezetőedző. “Az első mérkőzés szoros volt, de helyenként jó játékkal nyertünk. A másodikon a Dág egyértelműen jobb játékertőt képviselt, gratulálok Kálmánnak a jó munkavégzéshez!”

Ugyancsak szombaton tartották az U11-es fiúk aktuális szupermini tornáját Tahitótfalun, ahol Varga Andrea gyerkőcei nem kevesebb mint négy mérkőzést játszottak, a Szolnok, a Dunakanyar, az UTE és a TRSE ellen.

Varga Andrea vezetőedző: “Nagyon ügyesek voltak a gyerekek!”

Vasárnap egy sikerrel megvívott mérkőzés mellett két vereséget könyvelhetett el a MÁV a fiú ifjúsági bajnokság első osztályában, a fővárosban.

Fiú röplabda U19 I. osztály “P” csoport:
Pénzügyőr SE – MÁV Előre RA 3:1
Sümeg-Dabronc – MÁV Előre RA 3:0
Vegyész RC Kazincbarcika 3:0

A MÁV kerete: Lukács, Szávai, Hortobágyi, Tóth K., Horváth, Kerék, Sebestyén, Székely, Tóth G., Balogh, Füzék, Szentesi, Tepszis. Vezetőedző: Gazsi Péter.

Gazsi Péter vezetőedző: “Az első mérkőzésen semmi semm működött. A másodikon jól kijött a lépés ellenfelünknek, nyert állásokat vesztettünk, sok hibát ejtettünk. A harmadik találkozónkon mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni. Székely többször is megvillantotta ütőerejét.”

A hétvége zárásaként az U15-ös lányok Budapesten versenyeztek a második vonal középszakaszában.

Lány röplabda U15 II. osztály, középszakasz:
KSI gyerek 1 – MÁV Előre RA 3:1
MÁV Előre RA – TRSE 3:2

A MÁV kerete: Lakatos, Göböly, Marcinka P., Marcinka L., Papp, Szüts-Török, Nagy, Barna, Friedmann, Botos-Jeskó. Vezetőedző: Horváth Virág.

Horváth Virág vezetőedző: “Sajnos a mai mérkőzéseken nagyon érezhető volt az edzések hiánya. Döcögősen indult, de nagyon hajtottak a lányok, többször fordítottunk, így sikerült a nap végén elkönyvelnünk egy győzelmet.”

Borítókép: U19-es leány csapat

Tetszett? oszd meg!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: google
Megosztás itt: pinterest