Utánpótlás körkép (2021. 11. 24-28.)

Két korosztály négy csapata lendült akcióba a mögöttünk hagyott héten az ÉDRA-MÁV Előre utánpótlásában. Az NB II-ben szereplő U21-es együtteseink közül a fiúk vereséget szenvedtek Dunaújvárosban, a lányok viszont győzelmet arattak Zalaegerszegen. U13-as korcsoportban a fehérvári leányok két győzelemmel és egy vereséggel, a tataiak pedig három sikerrel zárták a hétvégét.

Férfi NB II-U21, A-csoport

ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár – DSE Röplabda Akadémia 1:3 (21, -19, -20, -12)

ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár: Füzék, Ambrus, Balázs B., Tóth K., Boa, Sebestyén. Cserék: Bandi, Szentesi (liberó). Vezetőedző: Gelencsér Balázs.

Gelencsér Balázs vezetőedző: „Gratulálok a Dunaújváros csapatának, teljesen megérdemelten nyerték a mérkőzést! Csalódást keltő volt a mai teljesítményünk, mert rosszul játszani lehet, de gyáván nem. Gyámoltalan megoldások garmadával, folyamatosan húztuk magunkat lefelé, és képtelenek voltunk átlépni a saját árnyékunkat. Ez a vereség sok tanulságot hordoz magában, de legfőképpen azt, hogy mentálisan bizony rengeteg munka vár még ránk.”

Női NB II-U21, C-csoport

ZTE Röplabda Klub – ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár 0:3

ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár: Sólyom, Kiss L., Kovács, Csabai, Kiss A., Szilágyi. Csere: Borostyán (liberó). Vezetőedző: Jurij Melnyicsuk.

Szőke Zoltán másodedző: „Egy hosszú hétvégén vagyunk túl. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez és a felszabadult játékhoz!”

U13, Őryné Merő Nóra OMB II. osztály

ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár – TRSE 3:0

Veszprém RK – ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár 0:3

ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár – Nyugat-Balatoni RSE 1:2

Horváth Virág vezetőedző: „Bár a mérleg két győzelem és egy vereség, mégis elégedett vagyok. Rengeteget javult a játékunk. Bátran, tudatosan játszottak a lányok.”

ÉDRA-MÁV Előre Tata – Vasas SC Fehér 3:0

ÉDRA-MÁV Előre Tata – Petőfi SC Bonyhád 3:0

ÉDRA-MÁV Előre Tata – TFSE Kalocsa 2:1

(Borítókép: OMB, ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár)

Tetszett? oszd meg!