Utánpótlás körkép (2022. 1. 8-9.)

Az ÉDRA-MÁV Előre utánpótlása számára is megkezdődött a tétmeccsek sorozata ebben az évben. Az elmúlt hétvégén az U15-ös korosztály lendült akcióba: a tatai lányok három győzelmet arattak, a fehérvári A-csapat felemás játéknapot produkált, míg a fehérvári B-csapat sajnos három vereséget szenvedett.

U15, dr. Kotsis Attiláné OGYB III. osztály, Nyugat, középszakasz, J-csoport
TFSE-Kalocsa – ÉDRA-MÁV Előre Tata 0:3
ÉDRA-MÁV Előre Tata – NYRBSE 3:0
ÉDRA-MÁV Előre Tata – Sümeg-Dabronc Kék 2:1
Varga László vezetőedző: „Magabiztosan, helyenként nagyon jó játékkal hoztuk a mérkőzéseket. Szép volt, lányok!”

U15, dr. Kotsis Attiláné OGYB III. osztály, Nyugat, középszakasz, M-csoport
DKLSN – ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár ‘A’ 0:3
ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár – Röpisuli Sportegyesület 1:2
Próderné Pálinkó Szilvia vezetőedző: „Az első mérkőzésen szinte mindent sikerült tökéletesen végrehajtanunk, amit eddig gyakoroltunk, a koncentráció is végig működött, így 3:0-ás győzelmet arattunk. A második meccset ugyanazzal a lendülettel kezdtük, amivel az előzőt abbahagytuk, a fáradtsággal együtt azonban jöttek a hibák is, az első szett megnyerése után 2:1-re kikaptunk. A lányokat dicséret illeti a nagyszerű küzdelemért.”

U15, dr. Kotsis Attiláné OGYB III. osztály, Nyugat, középszakasz, P-csoport
ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár ‘B’ – Castor SE 0:3
ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár ‘B’ – Palota RSC 0:3
ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár ‘B’ – VESC-Zöld 0:3

(Borítókép: ÉDRA-MÁV U15-ös lánycsapat)

Tetszett? oszd meg!