Győztes főpróba Veszprémben

3-1-re nyert a MÁV Előre-Bericap a CoreComm-Veszprémi SC otthonában, felkészülési találkozón. A szerda esti mérkőzésen női együttesünk egyaránt győzelemmel zárta az első három szettet, majd a negyediket, amelyben a cserejátékosok kaptak kiemelt szerepet, nem tudta megnyerni.

Női röplabda felkészülési mérkőzés:
CoreComm-VESC – MÁV Előre-Bericap 1-3 (-21, -14, -19, 13)

Jurij Melnyicsuk vezetőedző: „Mivel ez volt az utolsó edzőmeccsünk a tétmérkőzések megkezdése előtt, fontos volt, hogy nyerjünk. A látottak alapján tudom, mely területeken szükséges erősödnünk. Az első játszma elején és közepén kisebb problémáink voltak a nyitásokkal és fogadásokkal. A folytatásban sikerült ezen javítani. A negyedik etapban a cserecsapat kapott játéklehetőséget. Összességében úgy gondolom, a győztes felfogás a bajnoki és kupaszezonban is jellemez minket majd.”

A MÁV Előre-Bericap az NB I Liga alapszakaszban a Budaörsi DSE vendégeként kezd október 16-án, míg a Magyar Kupa-selejtezőben már ezt megelőzően pályára lép: október 13-án utazik a Kispest SE otthonába.

Tetszett? oszd meg!