
Bemutatkozik Sólyom Emese
Tízéves koromban kezdtem el röplabdázni a GDSE-ben, de utána nagyon hamar az UTE-hoz igazoltam, ahol U13-tól egészen U19-ig játszottam. Több országos döntőn is részt vettem.
Tízéves koromban kezdtem el röplabdázni a GDSE-ben, de utána nagyon hamar az UTE-hoz igazoltam, ahol U13-tól egészen U19-ig játszottam. Több országos döntőn is részt vettem.
Sverdlovsk nevű településen születtem, Lugansk régióban, Ukrajnában. A helyi sportiskolában ismerkedtem meg a röplabdázással tizenkét éves koromban.
A MÁV Előre-BERICAP az első professzionális klubom. Azért választottam ezt a csapatot, mert Farkas Misi vezetőedző inspirálóan hatott rám az ismerkedés során.
Tizenkét éves koromban kezdtem röplabdázni és öt éven át voltam tagja a belgrádi Red Star Club-nak. Egy rövid szezont töltöttem az As-nél is, ezután viszont az Amerikai Egyesült Államokba kerültem.
Tizenhárom évesen kezdtem röplabdázni az akkori BSE-FCSM csapatában. Nagy Juli (aki már évek óta az UTE serdülő és gyermek csapatanak sikeres edzője) vitt le az első edzésemre, de igazából jégkorongozni szerettem volna.
2001. szeptember 20-án születtem Székesfehérváron. Gyerekkoromban, a strandröplabdázás által kedveltem meg magát a röplabdázást.
Tizenhárom éves koromban kezdtem röplabdázni a BSE színeiben. Ezután volt egy kisebb kitérőm, de tizenhét évesen visszatértem Farkas Misi invitálására.
Béndek Botond Hajnal Donát Klemán Róbert Nagy Roland Neumann Patrik Szőke Zoltán Takács Milán Tárnok Ákos
Postai címünk: H-8000 Székesfehérvár, Palotai út 70.
Telefon: +36 30 936 7495
Központi e-mail címünk: info@fehervarvolley.hu
Sajtókapcsolat: media@fehervarvolley.hu
Extraligás hazai mérkőzéseink helyszíne: H-8000 Székesfehérvár, Berényi út 101. (Videoton Oktatási Központ)
Lájkold Facebook oldalunkat és állítsd be a követést, hogy elsőkézből értesülj Székesfehérvár röplabdás híreiről!