Élményekben gazdag program Kecskeméten

A mögöttünk hagyott hétvégén rendezték meg Kecskeméten az V. Gyerkőcök – Decathlon Családi Röplabda Tornát, amelyen az előzetes híreknek megfelelően mi is részt vettünk. Nagy Róbert edző elmondta, hogy remekül szórakoztak a rendezvényen, amelynek ezúttal nem az eredménycentrikusság, hanem sokkal inkább a hangulatteremtés volt a célja. 

Az V. Gyerkőcök – Decahtlon családi napon négy korosztályban tartottak röplabdaversenyt, emellett azonban számos kiegészítő-szórakoztató program gondoskodott a felhőtlen jó kedvről. Ilyen volt például az ügyességi és a szellemi vetélkedő, valamint az asztalitenisz kipróbálásának lehetősége is.

Nagy Róbert arról is tájékoztatta honlapunkat, hogy a támogatóknak hála remek ajándékokkal és különdíjakkal térhettek haza a résztvevők, továbbá hozzátette: úgy gondolja, hogy Szamler László főszervezőnek sikerült csodálatos ünneppé varázsolnia ezt a napot.

Tetszett? oszd meg!