Sorsdöntő volt a második szett

Vezetett, majd alulmaradt a MÁV Előre SC férfi röplabdacsapata a MAFC-BME vendégeként az NB I vasárnapi mérkőzésén. A második szettben drámai körülmények között egyenlítettek a fővárosiak.

Jól kezdte az összecsapást a székesfehérvári alakulat, amely végül hat ponttal, 25:19-re nyerte a nyitó játékrészt. A második szett behúzásával nagy lépést tettek volna Guzmics Richárdék a mérkőzés megnyeréséig, azonban a gigászinak is mondható csatát végül a MAFC bírta jobban, 31:29-re győzött és egyenlített. A folytatás már nem volt ennyire szoros és izgalmas, a harmadik és negyedik szettet is 25:16-ra hozta a fővárosi együttes, a bajnokit pedig 3:1 arányban nyerte.

MAFC-BME – MÁV Előre SC 3:1 (-19, 29, 16, 16)
MÁV: Sziládi, Szőke, Németh, Náhol, Neukum, Kaposi, Guzmics, Kholman, Salazar, Nagy, Takács, Stefanovics. Vezetőedző: Németh Ödön.

Az élvonalbeli bajnokság „A” csoportjának alapszakaszában három győzelemmel és négy vereséggel, kilenc szerzett ponttal negyedik helyen áll a MÁV Előre SC, a MAFC-BME mögött, illetve a SZESE Győr előtt.

Tetszett? oszd meg!