FEHÉRVÁRVOLLEY

Székesfehérvár röplabdás hírei

Utánpótlás körkép (2020. 11. 8-9.)

Hibátlan hétvégét tudhat maga mögött a MÁV Előre Röplabda Akadémia 19 év alatti fiú alakulata. Pályára léptek U19-es lányaink is, illetve NB II-ben és U13-ban volt jelenésünk.

Szombaton a férfi NB II-ben három szettben maradt alul a MÁV Előre RA hazai környezetben, a Széchenyi Győr ellenében. A sérülteket és beteget is nélkülözni kényszerült gárda mindhárom játszmában legalább húsz pontot szerzett.

Férfi röplabda NB II (U21), Nyugat csoport, 5. forduló:
MÁV Előre RA – Széchenyi Győr 0:3 (-20, -21, -21)
A MÁV kerete: Arató, Túróczky, Lukács, Szávai, Tóth, Szőke, Kerék, Sebestyén, Balogh, Füzék, Szentesi. Vezetőedző: Kholman Norbert.

Kholman Norbert vezetőedző: “Csapatunkban sajnos többen is sérültek voltak és betegünk is akadt, így még nem gyakorolt felállással játszottuk le a meccset. Ez nyilván hibákhoz vezetett, de nagyobb részt elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Gratulálok a Győrnek!”

Az Őryné Merő Nóra U13 Országos Mini Bajnokság II. osztályában a MÁV akadémistái két mérkőzést játszottak Tatán, s mindkettőn alulmaradtak.

Lány U13 OMB I. osztály:
TRSE – MÁV Előre RA 3:0 (8, 8, 13)
MÁV Előre RA – ÉDRA 0:3 (-13, -21, -21)

A MÁV kerete: Kollár, Kovács B., Kovács V., Wéber, Varga, Rézman, Szűcs, Somogyi, Tamási, Botos-Jeskó. Vezetőedző: Horváth Virág

Az OMB-résztvevő leány együttes

Horváth Virág vezetőedző: “A TRSE ellen nagyon érezhető volt a csapat fiatalsága, ezért félénken és sok hibával játszottunk. A második mérkőzésen már sokkal jobban röplabdáztunk, kiválóan nyitottunk és a nyitásfogadások is jól működtek. A labdamenetek befejezésén kell még dolgozni. Gratulálok mindkét ellenfélnek a győzelemhez!

A lányok mellett a 13 év alatti fiúk is pályára léptek szombaton, méghozzá a székesfehérvári Bugát Pál iskolában. A MÁV felemásan teljesített, négy mérkőzéséből kettőt megnyert, két alkalommal azonban kikapott.

Fiú U13 OMB I. osztály:
MÁV Előre RA – Pénzügyőr SE A 0:3 (-5, -5, -18)
RÖAK Kaposvár KÉK – MÁV Előre RA 0:3 (-22, -28, -20)
MÁV Előre RA – Lőrinc 2000 SE 3:0 (0, 0, 0)
DSE RA – MÁV Előre RA 2:1 (17, 10, -19)

A MÁV kerete: Borók, Tiringer, Kapás, Fehér, Balogh, Tamási, Horváth, Surányi, Füzék, Gál. Vezetőedző: Terzin János.

Vasárnap a soros forduló első mérkőzéseit játszotta a MÁV Előre Röplabda Akadémia az U19-es országos ifjúsági bajnokság másodosztályának H csoportjában. Sajnos mindkét budapesti bajnokin vereséget szenvedtek Kovács Mária játékosai.

Lány U19 OIB II. osztály, H csoport:
Közgáz SC és DSK 3:0 (6, 16, 9)
Kispest SE – MÁV RA 3:0 (10, 15, 18)

A MÁV kerete: Schäffer, Halasi, Mester, Németh, Varga, Tar, Blázs, Horváth, Kencse, Zajácz, Lukács, Fröschl, Kleizer. Vezetőedző: Kovács Mária.

Kovács Mária vezetőedző: “A Közgáz jól összeszokott, az előző forduló nyertese ellen fokozatosan lendültünk játékba. Lelkesen, helyenként szépen játszottak a lányok, de sok hiba is előfordult. A második meccsünket is jól felkészült csapat ellen játszottuk. Javuló formát mutattunk a játékban és nagyon bíztató jeleket tapasztaltam az ütésekben és sáncolásban is. Az alapjátékban elkövetett hivák viszont visszavetették az eredményességünket. Gratulálok az ellenfeleinknek!”

Az U19-es fiúk veretlenül zártak vasárnap a középszakasz első tornáján. Gazsi Péter tanítványai Dágon vendégszerepeltek és mindössze egyetlen szettet veszítettek a két mérkőzésük során.

Fiú U19 OIB I. osztály, H csoport:
Dág KSE – MÁV Előre RA 1:3 (-22, -16, 22, -14)
MÁV Előre RA – DEAC 3:0 (17, 18, 23)

A MÁV kerete: Lukács, Szávai, Tepszis, Tóth K., Németh, Kerék, Sebestyén, Székely, Balogh, Füzék, Szentesi. Vezetőedző: Gazsi Péter.

Gazsi Péter vezetőedző: “Dágra is hiányos kerettel érkeztünk, de így is magabiztosan sikerült legyőzni ellenfeleinket. Gratulálok a csapatnak!”

Tetszett? oszd meg!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: google
Megosztás itt: pinterest