Utánpótlás körkép (2021. 05. 08-09.)

Harmincnál is több alkalommal léptek pályára összesen a MÁV Előre Akadémia utánpótlás csapatai szombaton és vasárnap. A nagyüzem az U11-es, az U13-as, az U17-es és az U21-es korosztályokat érintette.

A 17 év alatti fiúk egy-egy győzelmet és vereséget könyvelhettek el szombaton. A gárda vasárnap folytatta az eröltetett menetet: egy siker mellett két fiaskó volt a mérleg. A MÁV hetedik helyen zárt a középszakaszban és nem jutott be a hatos döntőbe.

Férfi U17 Országos Serdülő Bajnokság I. osztály, középszakasz, Dág:
KESI “A” – MÁV Előre 3:0
MÁV Előre – DEAC 3:0

A MÁV kerete: Szávai, Tepszis, Németh, Horváth, Sebestyén, Székely, Tóth G. Vezetőedző: Gazsi Péter

Férfi U17 Országos Serdülő Bajnokság I. osztály, középszakasz, Kazincbarcika:
MÁV Előre – KESI “B” 3:2
Pénzügyőr SE – MÁV Előre 3:1
Vegyész RC Kazincbarcika – MÁV Előre 3:2

A MÁV kerete: Szávai, Tepszis, Németh, Horváth, Sebestyén, Székely, Tóth G. Vezetőedző: Gazsi Péter.

Gazsi Péter vezetőedző: “Nagyon feltorlódott tétmérkőzéseink voltak az elmúlt két hétben, hiszen az U19-es keret zömét is az U17-es gárda alkotja. Ezt a sorozatos terhelést a végére már nem bírták mentálisan a fiúk. De ez egy ilyen év, dolgozunk tovább.”

Az országos mini bajnokság első osztályában a fiúk, a második vonalban a lányok léptek pályára szombaton.

Férfi U13 Országos Mini Bajnokság I. osztály, Szeged:
KESI A – MÁV Előre 3:0
MÁV Előre – Szegedi RSE 1:2

A MÁV kerete: Tamási, Gál, Fehér, Füzék, Balogh, Major, Surányi. Vezetőedző: Stefanovics Krisztián.

Női U13 Országos Mini Bajnokság II. osztály, Keszthely:
MÁV Előre – Győri DRC 2:0
Sümeg-Dabronc “A” – MÁV Előre 2:0
MÁV Előre – Nyugat-Balatoni RSE 0:2

A MÁV kerete: Kollár, Rézman, Tamási, Varga, Kovács B., Kovács V., Szűcs, Somogyi, Botos-Jeskó. Vezetőedző: Horváth Virág.

Horváth Virág vezetőedző: “Sikerült meccset nyernünk és most ez a fontos. Nagyon szépen mozogtak a lányok, jó volt a mezőnymunka. Szépen haladunk, de még rengeteg munka vár ránk.”

Vasárnap a 21 év alattiak mezőnyében a nők a fővárosban, a férfiak Kecskeméten játszották le aktuális mérkőzéseiket. A nők harmadik helyen zártak a G jelú kvartettben, s véget ért számukra a szezon. A férfiak utolsó, negyedik pozícióban végeztek a szintén G jelzésű csoportban.

Női U21 G csoport, Budapest:
Vasas SC – MÁV Előre 3:0
1. MCM-Diamant RÖAK – MÁV Előre 3:1
MÁV Előre – Fatum Nyíregyháza 3:0

A MÁV kerete: Sólyom, Kovács, Nagy, Kiss, Szilágyi, Fáskerti. Vezetőedző: Gelencsér Balázs.

Férfi U21 G csoport, Kecskemét:
MÁV Előre – Vegyész RC Kazincbarcika 1:3
MÁV Előre – Pénzügyőr SE 2:3
Kecskeméti RC – MÁV Előre 3:0

A MÁV kerete: Arató, Szentesi, Tóth K., Hortobágyi, Szőke, Kerék, Takács, Balogh, Füzék, Lukács. Vezetőedző: Kholman Norbert.

Az U17-es lányok a harmadosztály dobogós helyezéseiért csatáztak a Kisalföldön.

Női U17 Országos Serdülő Bajnokság III. osztály, Nyugat Alsóház, 1-4. helyért: Győr:
MÁV Előre – Petőfi SC Bonyhád 0:3
VESC “A” – MÁV Előre 3:0
MÁV Előre – Széchenyi Győr 1:3

A MÁV kerete: Füzék, Budai, Mester, Németh, Szűcs, Ruprecht, Horváth, Borostyán, Lukács, Fröschl, Király. Vezetőedző: Horváth Virág.

Horváth Virág vezetőedző: “Ma a játék összes elemében nagyon sokat hibáztunk. A Győr ellen sikerült felszívni magunkat és kimondottan jól játszottunk, de sajnos későn ébredtünk.”

U11 Országos Szupermini Bajnokság, Dág:
DÁG KSE – MÁV Előre “C”
MÁV Előre “C” – NBARA 1
MÁV Előre “C” – NBARA 4
MÁV Előre “C” – RÖPPALÁNTA SE 1.

(Ebben a korosztályban nem számolják az eredményt.)
A MÁV kerete: Szabó, Kiss, Csók. Vezetőedző: Fodor Gábor.

U11 Országos Szupermini Bajnokság, Tatabánya:
TRSE piros – MÁV Előre “B”
MÁV Előre “A” – TRSE Szár
MÁV Előre “B” – Delta RSE Narancs
MÁV Előre “A” – KVSE
MÁV Előre “B” – Szolnoki SPC Leány
MÁV Előre “A” – Kispest SE
TRSE piros – MÁV Előre “A”
MÁV Előre “B” – TRSE Szár

(Ebben a korosztályban nem számolják az eredményt.)
A MÁV “A” kerete: Beeri, Botha-Tóth, Maksay-Gál, Simon, Krell, Fodor-Papp, Nagypál, Lendvai. Vezetőedző: Varga Andrea.
A MÁV “B” kerete: Árvay, Huszár, Kajsza, Major, Schüll. Vezetőedző: Stefanovics Krisztián.

Varga Andrea vezetőedző: “Eleinte kicsit megilletődve, majd egyre több önbizalommal játszottak a gyerekek. A nyitásaik nagyon jók voltak, a három érintés kijátszása nem mindig sikerült. Összességében nagyon elégedettek voltunk velük.”

Borítókép: a MÁV szupermini korosztálya

Tetszett? oszd meg!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: google
Megosztás itt: pinterest