Ezúttal is jobb volt a KISTEXT

3:0-ra kikapott a MÁV Előre-BERICAP a KISTEXT-től a férfi röplabda NB I Extraliga kvalifikáló körének 2. fordulójában. A vendéglátó fehérvári csapat ezúttal is Tatán fogadta ellenfelét.

Az előzetes esélyeknek megfelelően az alapszakaszt magabiztosan nyerő KISTEXT ellen nem tudott győzelmet aratni a MÁV Előre-BERICAP a rájátszás vasárnapi mérkőzésén. A mieink sanszát a sikerre az is csökkentette, hogy a legutóbbi találkozón megsérült Oleksii Denin nem tudott pályára lépni. Az első szettben 3:2-nél vezetett először, s egyben utoljára a MÁV: a KISTEXT uralta a játékot, Gelencsér Balázs együttese viszont igyekezett lépést tartani. Ez utóbbi sikerült, de egyenlíteni vagy újra vezetni nem, a fővárosiak 25:19-re nyertek.

A második játékrész szorosabb volt az elsőnél, ráadásul több alkalommal a vezetést is magáének tudhatta a MÁV: 18:15-nél hárommal is mentek Salazarék, azonban ezt követően nyolc pontot szereztek zsinórban a vendégek és 25:20-ra behúzták a szettet.

A harmadik felvonás első felében is felváltva vezettek a csapatok. 14:11-es KISTEXT-előny után egyre nagyobb különbség alakult ki a két gárda között, a hét-nyolc pontos differrencia után pedig nem volt visszaút a MÁV előtt. Weczera Csaba alakulata ezt a szettet is hozta, méghozzá 25:21-re, a bajnokit pedig 3:0-ra nyerte.

A MÁV Előre-BERICAP két erős ellenfél ellen kezdte a rájátszást, szerdán a Kecskemét otthonában 3:1-re, most pedig a KISTEXT-től „hazai” pályán 3:0-ra maradt alul. A következő ellenfél március 24-én 20 órai kezdéssel a Dunaújvárosi KSE lesz idegenben.

Férfi röplabda NB I Extraliga kvalifikáló kör, 2. forduló:
MÁV Előre-BERICAP – KISTEXT 0:3 (-19, -20, -21)
Tata, zárt kapuk. Vezette: Horváth, Adler.
MÁV: Szőke, Neukum, Tóth, Salazar, Kholman, Stefanovics. Csere: Szentesi (liberó), Náhol. Vezetőedző: Gelencsér Balázs.
KISTEXT: Török R., Szalai, Chamone, Gacs, Bokor, Gönczi. Csere: Farkas, Lassu (liberók), Török Sz., Hajós, Flachner, Kocsondi. Vezetőedző: Weczera Csaba.

Tetszett? oszd meg!