Győzelem a Kaposvár ellen

Négyszettes edzőmérkőzésen vertük a Kaposvárt ma este, hazai környezetben.

„Örülünk a lehetőségnek, hogy hazai bajnoki ellenfelekkel játszhatunk edzőmérkőzéseket. Köszönjük a Kaposvárnak, hogy partner volt ebben! Számunkra fontos próbatételt volt ezúttal, hogy miként tudunk nagy fáradtság mellett is meccselni. Az elmúlt 2,5 hétben ugyanis folyamatosan, szünet nélkül dolgozunk. Ellenfelünkön kívül tehát a testünkkel és az agyunkkal is harcoltunk. Nagyon boldog vagyok, hogy Massiel mellett, aki egy kis fertőzés után van, minden játékos játszhatott ezen a meccsen. Láthattunk hullámvölgyeket a játékban. Még dolgoznunk kell azon, hogy ekkora rotáció mellett is kiegyensúlyozottabbak, stabilabbak legyünk. Kipróbáltunk néhány elemet a taktikai lehetőségek közül, úgyhogy most van mit elemezni. Nem volt minden tökéletes, de szerencse, hogy van még néhány hét a bajnoki rajtig, és remélhetőleg addigra a llehető legjobb szintet tudjuk hozni” —nyilatkozta Lukasz Przybylak vezetőedző.

Szép volt, lányok!


Történelmet írunk! A MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata először mutatkozik be az európai porondon. Várunk téged is a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban október 24-én 17:30-kor.

Ide kattintva vásárolhatsz jegyet!

Tetszett? oszd meg!