FEHÉRVÁRVOLLEY

Székesfehérvár röplabdás hírei

Ismét öt szett, ismét győzelem!

Három napon belül második idegenbeli bajnokiját nyerte meg 3:2-re a MÁV Előre-BERICAP a női röplabda NB I Ligában. Hiába fordított a vendéglátó DSZC-Eötvös DSE, Derecske a harmadik játszmában, végül Farkas Mihály együttese örülhetett.

Legutóbb november 5-én Székesfehérváron találkozott egymással a MÁV Előre-BERICAP és a DSZC-Eötvös DSE, Derecske. Akkor sima 3:0-val a fehérvári lányok gyűjtötték be a három bajnoki pontot, ezúttal azonban ennél nehezebben jött össze a győzelem. Az első szettben nyert a MÁV, de a harmincegy percen át tartó játékrészben jól játszva huszonöt pontig jutott a házigazda (25:27). A második felvonásban az egyenlítés is összejött Szombathy András alakulatának (25:21), sőt, a harmadikban fordítani is tudtak, miután 25:20-ra jobbnak bizonyultak. Sólyom Emese és társai azonban nem adták fel a harcot, a negyedik játszmában újra a siker útjára léptek és nyertek 25:21-re. Az ötödik felvonásban pedig maguk javára billentették annak a bizonyos mérlegnek a nyelvét, 15:12-es sikerrel 3:2-re győztek a jól napot kifogó Eötvös ellen.

Női röplabda NB I Liga alapszakasz, 8. forduló:
DSZC-Eötvös DSE, Derecske – MÁV Előre-BERICAP 2:3 (-25, 21, 20, -21, -12)
Derecske, zárt kapu. Vezette: Suba, Jámbor.
DSZC: Vaida 41, Takács 3, Young 13, Fehér 5, Tóth, Máté 14. Csere: Fehérvári, Papp (liberók), Molnár. Vezetőedző: Szombathy András.
MÁV: Sebestyén 13, Sólyom 3, Hackl 6, Haase 11, Kiss 15, Fáskerti 2. Csere: Kovács, Deli-Germann (liberók), Durdanovic 19. Vezetőedző: Farkas Mihály.

Farkas Mihály vezetőedző: “Teljesen más meccs volt a mai, mint a legutóbbi mérkőzés a Debrecen ellen. Mi nagyon szenvedtünk, az Eötvös pedig remekül játszott.

A játéknap után a négy bajnokin eddig nyolc pontot gyűjtött MÁV Előre feljött a tabella harmadik helyére, a tizenkét pontos, de egy mérkőzéssel többet játszó Gödöllő és a szintén négy mérkőzésen kilenc egységet szerzett TFSE mögé.

Tetszett? oszd meg!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: google
Megosztás itt: pinterest