Korán nyitjuk az új évet

Alig telik el pár nap a 2022-es esztendőből, máris pályára lép a MÁV Előre-Foxconn a férfi röplabda Magyar Kupában. A negyeddöntő visszavágóját január 4-én, kedden rendezik a FINO Kaposvár otthonában.

A párharc első felvonását három szettben nyerte a somogyi alakulat, amely a végeredmény ellenére nem vehette fél vállról a székesfehérvári ütközetet. A december 12-i mérkőzés első szettjében húsz, a másodikban huszonegy pontot tudtunk szerezni a FINO ellen.

2021. január 4., 17 óra, Kaposvár Aréna
Férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntő, visszavágó
FINO Kaposvár – MÁV Előre-Foxconn

A mostani találkozót egy tragikus esemény árnyékolja be, ugyanis a kaposvári klub fiatal feladója, Iván Gergő autóbalesetben életét vesztette. Ezúton is őszinte részvétünket fejezzük ki a családnak!

Dávid Zoltán vezetőedző: „A mérkőzésnek nem a sportértéke volt fontos elsősorban ezen a napon. Őszinte szívvel gyászoljuk Iván Gergőt, együttérzünk a csapatával és a családjával is. Mindettől függetlenül építkeznünk kell ebből a mérkőzésből is a jövőre nézve! Továbbra is hiányolom a nyitásfogadások és a védekezés esetében az edzéseken gyakorolt technikai elemeket. Javítanunk kell a koncentrációnkon is! Gratulálok a Kaposvárnak a továbbjutáshoz!”

(Fotó: archív)

Tetszett? oszd meg!