Újabb siker Szolnokon, előnyről várjuk a visszavágót

Ismét győzelmet aratott az NB I-ben menetelő MÁV Előre SC-Foxconn férfi röplabdacsapata, amely ezúttal a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében győzte le idegenben 3:0-ra a Szolnoki RK-t és előnyről várja a december 5-i, székesfehérvári visszavágót.

Az NB I új idényét éppen Szolnokon kezdte Dávid Zoltán együttese, amely akkor 3:0-ra nyert a Tisza-partiak vendégeként, de a felek a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében is egymás ellen csaptak össze, azzal a különbséggel, hogy a fehérváriak már nem számítottak a klubtól távozó Yannier Cordies Salazar játékára.

Remekül kezdték a mérkőzést Kholman Norberték, hiszen néhány perc alatt már 14:6-ra vezettek. A szolnokiak bár 19:13-ra is felkapaszkodtak, az első szettet magabiztosan, 25:18-ra nyerték a vendégek.

A második játszma is jól indult fehérvári szempontból, de a Tisza-partiak nehezebben szakadtak le ellenfelükről. A Leonardo Doda vezette MÁV Előre-Foxconn azonban 11:8 után állva hagyta ellenfelét és 25:13-as részsikerrel növelte előnyét.

A harmadik felvonásra a szolnokiak játéka is feljavult, akik egészen a játékrész hajrájáig tartották a lépést vendégükkel, de 22:22 után már csak a fehérváriak szereztek pontot és a 25:22-es szettgyőzelemmel 3:0-ra megnyerték a mérkőzést.

Férfi röplabda Magyar Kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
Szolnoki RK – MÁV Előre SC-Foxconn 0:3 (-18, -13, -22)
MÁV Előre SC-Foxconn: Kholman, Deliu 4, Doda 16, Ambrus 4, Boa 8, Balázs B. 7. Csere: Takács M. (liberó). Vezetőedző: Dávid Zoltán

Dávid Zoltán vezetőedző: “Örülünk a győzelemnek! Már a melegítésnél lehetett látni, hogy remek formában vannak a fiúk. Annyit kértem tőlük, hogy ne csak a fizikai erejüket használják a meccsen, amit az első két szettben betartottak. A harmadik játszmát magunknak nehezítettük meg, erőből próbáltuk megoldani a feladatokat. Összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal.”

A párharc visszavágóját december 5-én, vasárnap, 18 órától rendezik Székesfehérváron, a Videoton Oktatási Központban.

Tetszett? oszd meg!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: google
Megosztás itt: pinterest