Ismertek a következő OGYB-fordulók időpontjai

2014. december 14-én Debrecenben, valamint 2015. január 21-én Szolnokon lesz a soron következő két fordulója az országos gyermek bajnokságnak. A középszakasz részletes programja IDE kattintva letölthető.

Csoportelsőség Győrben

Mindkét mérkőzését megnyerte a Felsővárosi Masita a hétvégén, Győrben rendezett röplabda országos gyermek bajnokság soros fordulójában. Az első találkozón a Dabronc ellen győztek 3-0-ra a mieink, ezt követően pedig a Szolnok felett diadalmaskodtak ugyancsak 3-0 arányban. Szép volt!

Vasárnap Győrben játszunk

A röplabda országos gyerek bajnokság soros fordulóját rendezik a hétvégén, amelyen természetesen a Felsővárosi Masita is részt vesz. A vasárnapi torna helyszíne módosult a korábbiakhoz képest. A SzESE edzőcsarnokában lépnek majd pályára a csapatok. Hajár Fehérvár!

A Markovics emlékverseny végeredménye

SPORT XXIRÖPLABDA MARKOVICS EKLÉKVERSENY SZUPER MINI-MINI-GYERMEK LEÁNY-FIÚ TORNAVÉGEREDMÉNYESZEGED, 2014.NOVEMBER 8-9. Az eredményekért kattint >>>

I. Alba Regia Röplabda Gála

Remek hangvételű, élményekben gazdag tornát volt szerencsénk rendezni a Magyar Röplabda Szövetséggel közösen. Bízunk benne, hogy 2015-ben ismét lesz Alba Regia Röplabda Gála. Köszönjük minden résztvevőnek a közreműködést, a csapatoknak pedig gratulálunk az elért helyezésekhez!

amator roplabda
Amatőr röpi

Amatőr röplabdázás

Szeretnél Te is röplabdázni? Még nem próbáltad, de kíváncsi vagy? Akkor neked is köztünk a helyed! Az amatőr röplabdázásról Nagy Róbertnél a +36 30 936 7495-ös telefonszámon lehet érdeklődni! Röplabdázási lehetőség az alábbi helyszínen és időpontban:Hétfőnként 18:00 és 19:30 között a Bugát Pál Szakközépiskolában (Székesfehérvár, Gyümölcs utca).

Téged is vár szeretettel az Alba Java idén is!

Hagyományainkhoz híven idén is megrendezzük amatőr mix röplabda tornánkat. A XI. Alba Java – Sunburst-Cider “Mikszröpi” Kupa december 27-én és 28-án, szombaton és vasárnap szórakoztatja majd a sportág szerelmeseit. INNEN letölthető a versenykiírás. Nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Téged is vár szeretettel az Alba Java idén is!

Hagyományainkhoz híven idén is megrendezzük amatőr mix röplabda tornánkat. A XI. Alba Java – Sunburst-Cider “Mikszröpi” Kupa december 27-én és 28-án, szombaton és vasárnap szórakoztatja majd a sportág szerelmeseit. INNEN letölthető a versenykiírás. Nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt!

NB II-es juniorbajnokság menetrendje

Résztvevő csapatok: Nyugati csoport: Felsővárosi Masita, SZoESE, ZTE RKKeleti csoport: EVSI, TEVA Gödöllői RC, SZTE EHÖK SE A bajnokság lebonyolításáról:Minden csapat két-két tornát rendez az alább megadott játéknapokon.   Játéknapok:1. tornák: 2014. november 08. – rendező: ZTE RK, illetve SZTE EHÖK SE 2. tornák: 2015. január 10. – rendező: Felsővárosi Masita, illetve EVSI 3. tornák: 2015. február 14. – rendező: SZoESE, illetve TEVA Gödöllői RC 4. tornák: 2015. április 04. – rendező: ZTE RK, illetve SZTE EHÖK SE 5. tornák: 2015. május 02. – rendező: Felsővárosi Masita, illetve EVSI 6. tornák: 2015. május 16. – rendező: SZoESE, illetve TEVA Gödöllői

Megkezdtük szereplésünket az NB II-ben

Két vereséggel kezdte szereplését a Felsővárosi Sunburst Cider Masita NB II. a férfi másodosztályú bajnokságban. Az első fordulót Izsákon rendezték, az ellenfél pedig mindkét meccsen a Magyar Serdülő Válogatott volt. Eredmények:Magyar Serdülő Válogatott – Felsővárosi Sunburst Cider Masita 3-0 (25-20,25-10,25-23)Felsővárosi Sunburst Cider Masita – Magyar Serdülő Válogatott 0-3 (23-25,12-25,21-25) A csapat tagjai: Földes Tamás, Tamás Péter, Adler Zoltán, Falvay Balázy, Nagy Ákos, Damsits László. Csere: Lengyel Tamás, Nagy Ádám, Varga Bence, Nagy Kristóf. Nagy Róbert: “Mind a két találkozón sok nyitást rontottunk, amihez pontatlan játék párosult. Így egyértelmű volt, hogy nem tudtunk eredményes támadójátékot kialakítani.”

Támogassa egyesületünket!

Ha szeretné adományával támogatni egyesületünket vagy sportolói hozzájárulást fizetne be, bankszámlaszámunk: 11736006-21456918
Köszönjük!

Támogassa egyesületünket adója 1%-ával!
Adószámunk:
18487497-1-07

következő események

ápr 2019
2019. április 24. szerda 18:30
Férfi NB I.
MÁV ELŐRE SC – DEAC

2019. április 26. péntek 18:00
Férfi NB I.
DEAC – MÁV ELŐRE SC

2019. április 27. szombat 15:00
Női NB II.
MÁV ELŐRE SC – SZESE Győr

2019. április 28. vasárnap 19:00
Férfi NB I.
MÁV ELŐRE SC – DEAC (?)

2019. április 30. kedd 18:00
Férfi NB I.
DEAC – MÁV ELŐRE SC (?)

Támogatóink