OGYB versenykiírás

A 2014/2015. évi Tatár Mihály Országos Gyermek Bajnokság alapszakasz A-2 csoport 2. tornájának forgatókönyve IDE kattintva letölthető. A versenyen a Felsővárosi mellett a Runkil, a Dabronc, a Szolnok, valamint az Ikrény vesz részt.

OSB versenykiírás

A 2014/2015. évi Buzek László Országos Serdülő Bajnokság alapszakasz A-2 csoport 1. tornájának forgatókönyve IDE kattintva letölthető. A Felsővárosi mellett a Malév és a TEVA Gödöllő vesz részt a fordulón.

2014 ogyb eredmenyek fehervar
Hírek

2/2-es mérleg az OGYB-fordulón

A Runkil és az Ikrény ellen is 3-0-s győzelmet aratott a Felsővárosi Masita a hazai pályán rendezett Országos Gyermek Bajnokság aktuális fordulójában. A csapat tagjai: Takács Milán, Szőke Zoltán, Damsits László, Monos Gergő, Hogenádler Erik, Arató Kristóf, Szűcs Rajmund (liberó) Sziládi Dominik. Valamennyi találkozó részletes eredménye megtekinthető az alábbi eredményközlőben.

OIK-fordulót rendeztek Kecskeméten

Országos Ifjusági Kupa 1. fordulóján szerepeltünk Kecskeméten.Felsővárosi Masita – PSN ZRT Pécs 1-3Goerter Kecskemét – Felsővárosi Masita 3-0A csapat tagjai: Földes Tamás (csk), Falvay Balázs, Nagy Ákos, Damsits László, Szőke Zoltán, Nagy Kristóf, Lengyel Tamás, Varga Bence.A Pécs ellen a győztes első szett után nagyon figyelmetlenül folytattuk, és nem tudtunk túllépni saját hibáinkon. Végül elveszítettük a mérkőzést. A Kecskemét egyértelműen jobb volt nálunk, fizikálisan és technikailag is. 

Edzések az őszi szünetben

Az alábbi időpontokban lesznek edzések az őszi szünetben: LányokHétfő: 10:00-12:00Kedd: 9:00-11:00, illetve 14:00-16:00Szerda: 10:00-12:00Csütörtök: 9:00-11:00, illetve 14:00-16:00Péntek: 10:00-12:00 FiúkHétfő: 17:00-19:00Kedd: 9:00-11:00 (futó edzés)Szerda: 17:00-19:00Csütörtök: 9:00-11:00 (futó edzés)Péntek: 17:00-19:00

NB II-es menetrend

Az 1. forduló mérkőzéseinek sorrendje: 11:00 Magyar Serdülő Válogatott – Felsővárosi Masita Sunburst NB II. 15:30 Magyar Serdülő Válogatott – Felsővárosi Masita Sunburst NB II.   Időpont: 2014. november 02., vasárnap Helyszín: Izsák Városi Sportcsarnok (Izsák, Csokonai utca 14.)   A 2. forduló mérkőzéseinek sorrendje: 12:00 Felsővárosi Masita Sunburst – SZTE EHÖK SE?        Felsővárosi Masita Sunburst – SZTE EHÖK SE   Időpont: 2014. november 30., vasárnapHelyszín: Felsővárosi Általános Iskola (Székesfehérvár, Koppány utca 2.)

Fejér megyei strandröplabda-bajnokság

A torna elsősorban amatőr játékosoknak szólt. Igyekeztünk kialakítani egy olyan egyenletes mezőnyt, amiben mindenki jó meccseket játszhat a másik csapattal. A szabályok könnyített szabályok voltak, a hivatalos profi kiíráshoz képest. A fordulókra előre lehetett jelentkezni, ahol igyekeztünk több-kevesebb sikerrel kiszűrni a profi játékosokat. Az elfogadott nevezéssel rendelkező csapatokat minden alkalommal a reggeli regisztrációnál elláttuk némi meglepetéssel(póló, ásványvíz, rágó, cider, kedvezmény kuponok stb.). A döntőbe meghívásos alapon lehetett bejutni első két forduló eredményei alapján, ahol a fent felsorolt ajándékok mellett nagyon szép érmekkel , kupákkal wellness kedvezmény kuponokkal, ajándék vacsorával profi röplabda mezekkel kedveskedtünk a sportolóknak. Szerencsére óriási népszerűségre tett szert

amator stranropi bajnoksag
Strandröpi

Amatőr strandröplabda-bajnokság a Velencei-tónál

Az amatőr strandröplabda-bajnokság 2. fordulójában az alábbi végeredmény alakult ki: Végeredmény: 1. Mallorca2. Cafe693. Fésűs-Szabó4. Molnár-Májer5. Toto6. Pintér-Kincses7. Kovács-Forray8. Mosquito9. Szabó-Pék10. Mizo11. Noficzer-Lőrincz12. Csincsillámpóni13. Sági-Nagy14. Summer15. Macsör16. Labdatörők   Gratulálunk valamennyi résztvevők, kiemelve az első három helyezettet!

20121227 212352
Alba Java Mikszröpi Kupa

Nagy siker volt az idei Alba Java: több mint kétszázan röplabdáztak a hobbi tornán

Immár kilencedik alkalommal rendezték meg Székesfehérváron az Alba Java – Foxconn Mikszröpi Kupát. A szilveszter előtti amatőr röplabda tornán idén harmincegy csapat több mint kétszáz résztvevője játszott négy pályán. A IX. Alba Java – Foxconn Mikszröpi Kupát a tavalyi, háromhelyszínes megoldástól eltérően egy helyen, nevezetesen a székesfehérvári Videoton Oktatási Központban rendezték meg csütörtökön. A nevező csapatok létszáma rekordot döntött. Összesen harmincegy gárda jelezte előzetesen indulási szándékát. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is már visszavonult és még most is aktív sportolókon kívül, lelkes amatőrök is megmérették magukat. A IX. Alba Java – Foxconn Mikszröpi Kupát idén a No Name nyerte, megelőzve

Támogassa egyesületünket!

Ha szeretné adományával támogatni egyesületünket vagy sportolói hozzájárulást fizetne be, bankszámlaszámunk: 11736006-21456918
Köszönjük!

következő események

feb 2019
2019. február 23. szombat 15:00
Női NB II.
MÁV ELŐRE SC – RÖPISULI SE – AJKA

2019. február 23. szombat 17:00
Férfi NB I.
SZESE Győr – MÁV Előre SC

Már 2019
2019. március 2. szombat 17:00
Női NB II.
SZESE Győr – MÁV ELŐRE SC

2019. március 3. vasárnap 16:00
Férfi NB I.
MÁV Előre SC – Dunaferr SE

2019. március 9. szombat 15:00
Férfi NB I.
PTE-PEAC – MÁV Előre SC

Támogatóink